A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
65 után, kezdte óvatosan megnyitni kapuját a külföld felé. Ettő számítják az új, modern Japán felemelkedését. A „felvilágosult" Meidzsi császár új, korszerű alkotmányt adott a népnek. Ebben a külföldi országokkal való szoros együttműködés programja is szerepelt. A közoktatástól kezdve a gazdasági életen, technikán, tudományokon át egész a hadügyig mindenben a külföldtől akartak tanulni, hogy behozzák az elmúlt kétszáz év elmaradását. Csak épp a vallást felejtették ki a programból az új Japán építőmesterei. A külföldi vallás, az úgynevezett „déli barbárok" vallása (értsd: a kereszténység) iránti elfogultság, sőt határozottan ellenséges magatartás egy cseppet sem változott. Ennek keserű levét az újonnan felfedett japán keresztények itták meg. Ök a nagy és váratlan politikai, gazdasági, kulturális tavaszi olvadás első cirógató sugaraira kimerészkedtek eddigi titkos hallgatásukból, csak hogy néhány év múlva újra az üldözés áldozataivá legyenek. 1868-ban 3415 keresztényt (jórészük szorgos-dolgos kétkezi ember, földmíves nép volt) tereltek össze Nagaszakiból, és több mint 20 különböző helyre deportálták őket. Legismertebbé a Cuvanóba száműzött csoport vált 36 vértanújával. Curusimára 117 sodródott ilyen módon: férfiak, nők, gyermekek vegyesen. Mert családostul hurcolták el őket annak idején otthonukból. Lehajtott fővel állunk a 18 halott emlékét hirdető nagy, fehér fakereszt és egy márványszerű emlékkő előtt. A szép, nagy kőbe az életüket áldozó keresztények neve van bevésve; kilenc-, nyolc-, sőt hatéves gyerek neve is van köztük, ötnek a neve nincs feltüntetve, öten ugyanis nem tudtak ellenállni az erőszakos testi kínszenvedésnek, és (legalábbis szájukkal) feladták őseik féltve őrzött hitét. Mert ilyenek is voltak szép számmal. A szanaszét sodródott keresztények kb. egyharmada megbotlott a sok szenvedés és nélkülözés hatására. A nagy többség azonban nem tágított. Mikor — főleg a külföld nyomására — úgy négy év után végre hazaengedték őket, 664 már nem mehetett velük vissza a szülőföldre. Ott vannak eltemetve Nyugat-Japán különböző helyein. Ne gondoljunk azonban holmi szép, virágos temetőre. Még jó, ha tudjuk, hol földelték el őket holtuk után. Itt Curusimában is, a 18 sírhely fölött mindössze egy-egy nagy darab, ormótlan kő jelzi a helyet; de hogy ki fekszik alatta, azt senki sem tudja. Alig nagyobb az egész temető 10 négyzetméternél. Most egy, a már említett nagy, fehér kereszt és a szép kőtábla hirdeti az elmúlt tragédia és névtelen hősiesség emlékét. A sírokon egy-egy szál friss krizantém tanúskodik arról, miszerint valaki itt járt a napokban, és virággal örvendeztette meg a hit bátor bajnokait. . , (Folytatjuk.)
