A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
63 4. Hazafiság és pártelv a hazafias szövetségen belül Csak az elmúlt száz év történelmének részletes elemzésével érthetnénk meg, mit jelent a hazafiság fogalma egy kínai számára. A kínai püspökök és papok véleménye szerint a haza iránti szeretet isteni eredetű. 1980 októberében, a harmadik országos keresztény összejövetel megnyitó beszédében K.M. Ding a következőket mondotta: „Nem saját vagy szüléink választása következtében, hanem Isten akaratából születtünk kínainak. A világ nagy családjában nem lehetünk jó internacionalisták, ha mindenekelőtt nem vagyunk jó hazafiak, és ha nem sorakozunk fel a kínai nép mellé.” Az új Kínában a haza iránti szeretet a kormány és a párt támogatását jelenti. Xiao Xin-fa, a valláspolitika nagy teoretikusa a következőket mondotta a kínai iszlám szövetségnek: „Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül a népnek teljesítenie kell azt a központi feladatot, amely a haza újraegyesítésére, a nemzetiségek egységének megteremtésére irányul.” A „hazafiság” egyenlő a kommunista párt politikájához és vezetőihez való teljes odaadással, ugyanakkor a hívők nem kötelesek elfogadni a marxista- leninista-maoista ideológiát. A kínai protestánsok szerint a marxizmus nem szükségszerűen egyenlő az ateizmussal. „Urunk, Jézus Krisztus azt kívánja tőlünk, hogy úgy cselekedjünk, mint a jó szamaritánus, legyünk részvéttel testvéreink iránt. Ma Kína élén ateista párt áll, mely a népet szolgálja. Miért ne dolgozzunk vele együtt? Meggyőződésünk, hogy Isten a világegyetem és a történelem ura. Az az Isten, aki az ateisták szerint nem létezik — mondják a protestánsok —, nem az az Isten, akiben mi, keresztények hiszünk.” Azt is elismerik, hogy csak a maoizmus, vagyis a szocializmus forradalmi elméletének a kínai valóságra történő alkalmazása teremthette meg az ország régen áhított egységét. (Folytatjuk.) Béky Gellért SZÁLL A DARU... 1. A hajósok fejüket csóválták, összenéztek, majd meg minket vizsgáltak. Mert csak négyen voltunk: két fiatal nővér, a szabómester meg én. „Már telefonon megbeszéltük. Azt mondták, csak jöjjünk, valahogy majd csak lesz” — elegyedett beszédbe az emberekkel a vezetőnk, a szabó. Arról volt ugyanis szó, hogy elvisznek-e bennünket most mindjárt a kis szigetre, vagy várunk-e, míg többen összejönnek?
