A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
64 A Curusimára (Daru-sziget) nincs rendes hajójárat. Csepp szigetecske, alig 2 km a kerülete. Félóra alatt kényelmesen át lehet sétálni rajta. Lakni nemigen laknak rajta, hacsak az elég kezdetleges „szálló" féltucatnyi személyzetét nem vesszük lakóknak. A domboldalról csak egy hosszú, fészerszerű fabódét látni. Ez a szálló. Ha valaki éppen a szigeten akar éjszakázni, megszállhat benne. Am ha az épület maga nem olyan ragyogó is, annál pompásabb halakkal szolgálnak a vendégeknek. Márhogy aszerint, ki mennyit hajlandó fizetni az ízletes halvacsoráért. Mi nem óhajtottunk itt maradni éjszakára. Ha ott háltunk volna, kis hajócskát küldtek volna elénk a szállóból. A baj nem is a hajó hiányában volt, hanem abban, hogy olyan kevesen voltunk. Ennek ellenére már 5 perc múlva a hatvanszemélyes hajócskán ültünk. Rajtunk kívül nem volt ma senki, aki a Curusimára akart volna menni. így négyünkkel pöfékelt a hajócska vidáman a ragyogó napsütésben. Reggel még nagyon pityergősre állt az idő. Dél felől erős tájfun közeledett: nem lehetett tudni, merre veszi hirtelen az útját. Mintha Öszaka-Kóbe lett volna ai útirány, ahonnan mi ma reggel elindultunk. Curusima nem több 40 km-nél (légvonalban) az ószakai-öböltől. Csodálatosképpen északnyugat felé, amerre mi mentünk, mintha késsel vágták volna le a komor felhőket. Kéken ragyogott ránk az őszies égbolt. Éppen Curusima volt a felhőválasztó: keletre feketéllő, borús felhőköpeny, nyugaton és észak felé meg felhőtlen volt a frissen tündöklő ég. S az is maradt egész nap. Húsz perc múlva meg is érkeztünk a Daru-szigetre. A hajósember megígérte, hogy 3 óra tájban értünk jön, hogy vissza tudjunk menni a szigetről. Kikötő nem volt, csak olyan mólóféle. Ahhoz kötik a hajót. Egy-két elhagyatott épület a közelben, és keskeny hegyi út. Nem is hegyi, hisz a sziget egy alig 60-70 méter magasságú dombhoz hasonlít a tengerben. Gizgazos narancsültetvény mellett visz az út tovább. Öt perc múlva elágazáshoz érünk: jobbra menve a „szállóhoz" juthatunk. Balra meg, egy kissé felfelé baktatva, a „vértanúk sírjához". Utunk célja ez volt: a curusimai vértanúk. 2. Hogyan? Ilyen lakatlan szigetnek is vannak vértanúi? Kik, mikor, mennyien? Miért kellett nekik éppen itt meghalniok? Nos, ennek története van. 1865-ben az egész keresztény világot bejárta a meglepő hír: 250 éves kegyetlen üldözés után is még mindig ezrével élnek japán keresztények Nagaszakiban és a környező szigeteken! A keresztények felfedezése épp akkor történt, mikor Japán, évszázados elzárkózottság
