A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-02-01 / 2. szám

61 A Hazafias Szövetség 1957-es alapokmányában a következő határozat olvasható: „A hit és az erkölcs terén engedelmeskednünk kell a római pápának, de egyéb vallási kérdésekben a szabadság és függetlenség jogát kell élveznünk.” A kínai egyház ún. „haladó” erői és a pápaság közötti jó kapcsolatok megromlásának következő lépése az 1958-as püspökszentelés volt. Négy év alatt több mint negyven püspököt szenteltek fel Róma engedélye nélkül, sőt a kiközösítéssel való fenyegetés ellenére. A katolikus és protestáns hazafias szövetsé­gek nyomán megalakultak a kínai buddhisták, taoisták és mohamedá­nok szövetségei is. A kínai katolikusok Hazafias Szövetségének har­madik szinódusán Yang Gao-jian püspök így fogalmazta meg a szerve­zet feladatait: „Mozgósítani kell a püspököket, a papokat és a világi­akat, és a Kommunista Párt köré kell tömöríteni őket. Tovább kell haladni a szocializmus útján, harcolni a hegemonizmus ellen, óvni kell a békét, folytatni kell az egyház független közigazgatásának irányvo­nalát, a klérust és a világiakat a négy szocialista modernizálás megva­lósítása felé kell irányítani.” (Ezek a következők: a szocialista út, a kommunista párt vezető szerepe, a nép demokratikus diktatúrája, marxista-leninista-maoista ideológia.) 2. Az alkotmány és a büntető törvények a vallásról A vallás és a babona viszonyáról a következőket olvashatjuk a Nép Napilapja című újság 1979-ben megjelent egyik számában: „Természetfeletti, titokzatos erők imádásának bármilyen formáját vallásnak nevezhetjük. A vallások babonák, de nem minden babona vallás. A feudális kor babonái, például, hamis és érzéki csalódásoktól félrevezetett emberek gondolatvilágát tükrözik, akiket félelemmel töl­töttek el a társadalmi és természeti erők megnyilvánulásai. A főbb vallások a következők: kereszténység, mohamedán vallás, buddhiz­mus és egyéb világvallások. Általában rendelkeznek szent iratokkal, hittételekkel, vallásos rítusokkal, szervezetekbe tömörülnek. Több ezer éves múltra tekinthetnek vissza, és nagy befolyást gyakorolnak a tömegekre, elsősorban a nemzeti kisebbségekre. A feudális babonák megnyilvánulási formái a boszorkányság, a szerencsétlenségek elleni imák, varázsitalok, kábítószerek, isteni jóslatok, jövendőmondás, te- nyéijóslás, rossz szellemek és betegségek elleni praktikák stb.” A kínai alkotmány szerint a vallásszabadság csak kifejezetten a vallásokra vonatkozik, a babonát gyökeresen ki kell irtani. Az 1980. január 1 -ével életbe lépett — a babonákkal kapcsolatos — büntető törvény többféle módon értelmezhető. Eszerint ötévi börtönbünte­téssel sújtható az a személy, aki feudális babonákon alapuló szektá­kat vagy titkos társaságokat szervez ellenforradalmi célból. Ellenfor-

Next

/
Thumbnails
Contents