A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
571 Szeder Mihály A lőcsfalvi pap naplójából Az apátság egyik erdőőre már csak azért is híres ember volt, mert az apátsági erdőben szolgált, és a neve Apáti volt. És Nemesapátiból hozta Lőcsfalvára Rózsit, a feleségét. Ennyi összefüggés az „a- p á t i” szóval magában is elég, hogy valaki feltűnő ÉRDEKES egyéniséggé váljék falusi viszonylatban. A Lőcsfalvi pap jól emlékszik a kis Olgára, első BETEGHÍVÁS gyermekükre. Valami okból a keresztséget is el kellett egy ideig halasztani,vagy egy fél évig, s mikor a keresztelőre hozták, a kis Olgát bizony meg kellett fegyelmezni, mert szüntelen elkapta a pap kezét, ahányszor valamiért a fejéhez közeledett. A kis Olga közben nőtt, „mint a lósóska” — mondta az apja. Immár óvodába járt, mely a zárdaiskolában volt, s a lőcsfalvi pap a hittanórák közti szünetekben összebarátkozott a kis Olgával, aki szüntelen a pap körül ugrált, emlékezvén, hogy szülei elmondták, hogy kötekedett a plébános bácsi kezével, mikor keresztelték. A következő esztendőben már elsőosztályos növendék lett. S ekkor történt, hogy Olga diftériagyanús lett, és hívták a doktor bácsit. De az orvos és szülei hiába mondták neki a vizsgálatkor, hogy nyissa ki a szájacskáját, és mondja: „Á! A! Á!” Kérték szép szóval, goromba szóval, Olga bizony nem volt hajlandó kitátani a száját. Erre próbáltak erőszakkal, de a lányka rúgkapált. Az orvos kis falapátkáját a fogai közé szorította, mikor az orvos azzal próbálta kinyitni a száját. A végén az orvos is ideges lett, az anyja a fenekére vert. A falapátka is eltört. — Mit csináljak vele, mit is csináljak!? — sírt az anya. — Hát csak megbírunk vele, ha megunja — mondta az orvos mert feltétlen látnom kell a torkát, mert „kúltúrát” kell csinálnom, különben nem tudom megállapítani, mi a baj. Végül is az anya kétségbeesvén a plébánosra gondolt. — El kéne hívni a papot. Olga neki biztosan engedelmeskedik tnajd. Úgy is történt. András, a férje sietett is rögtön a papért, hiszen nem messze volt. ★ ★ ★
