A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

567 Teleki Béla A NEVELÉS ISKOLÁJÁBAN Biztosra veszem, hogy egy szülő sem szándékozik befogni gyermeke száját, és semmiképpen sem akarja belefojtani a szót. De a nagy felelősségtudat és a szülők gyermekük jövőjéről alko­tott álmai elhamarkodott intézkedésre sarkallnak, amikor a szü­lő szemben találja magát gyermeke egy-egy problémájával. A pré- dikálás, a fenyegetés, a parancsolgatás, a hízelgés és hasonlók nem segítenek, hanem ártanak. Soraimmal szeretnék rámutatni azon esetekre és helyzetek­re, amikor a szülők ugyanezen módszerei nem bénítanak, és nem károsítják sem a gyermeket, sem a szülő—gyermek kapcso­latot. V. NEM MINDEN UTCA ZSÁKUTCA A nevelés módszerei lehetnek: rendelkezés, rimánkodás, fenye­getés, prédikálás, vád, dicséret, hízelgés, parancs, gúny, pszichologi- zálás stb. Ezek káros hatását vizsgáltuk A Szív múlt számában. Hang­súlyozom, hogy ezek a módszerek nem mindig károsak. 1. A nyílt út Nyitva az út, ha sem­leges talajon állunk. Mit je­lent ez? Amikorgyermekünk érzelmi világát nem tépázta gond, nincsenek különösebb nehézségei, ilyenkor nyugod­tan mondhatunk kritikát, akár ki is gúnyolhatjuk stb. Ez az eljárás nem károsítja gyermekünket, ha egyébként a szülő—gyermek kapcsolat jó. De amikor gyermekünk érzelmi világ felkorbácsolt, vagy a szülő—gyermek kapcsolat megroppant, vigyázat! Akkor segí­teni kell. Ne ártsunk!

Next

/
Thumbnails
Contents