A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

545

máig sem talált: hasrafordul, megtámaszkodik a bal karcsonkján, maga alá húzza a combocskáját, és egy nekirugaszkodással . . . sikerül? Nem mindig: ha a nekirugaszkodás túlságosan erős, akkor átesik a hátára, és kezdheti elölről, ötször, tízszer. A türelem és akaraterő így szinte „organikusan" alakul ki benne még öntudatra ébredése előtt, s ezzel együtt az ágyék- és farizmok megerősödése, aminek később is nagy hasznát látja. A következő természetes óhaj: menni! Fölfedez egy hokedlit, fölmászik rá, és boldogan kormányozza ide-oda — amíg egyszer az ajtóba ütközve fejjel hátrafelé le nem vágódik róla, és félórás ájulással nem fizet merészségéért. Ettől kezdve egy egyeneslábú fotel pótolja számára a saját lábait, amelyben megtámaszkodhat. A kislány a maga módján ugyanazt éli át, mint az amputált betegek: mindenáron használni akarja hiányzó végtagjait. Bevágja a homlokát, fáj: megdörzsölné — de mivel? Lassan földereng előtte, hogy ő „más”,

mint a többi - és ennek rátelepedő szomorúságával e- gyütt jár a makacs elszántság: meg akarja csinálni ugyanazt, mint a többi!

Az ember nem győzi csodálni Denise szüleinek, ennek a két egyszerű embernek ösztönös bölcsességét: mindent megengednek a gyereknek, ami közvetlen életveszély nélkül elképzelhető, és lelkendezve örülnek vele minden sikerén. A hároméves gyerek a vajas vagy lekváros kenyeret a hosszabbik „karocskájára" téteti, és fogaival szakítva le a falatokat, sikerül elfogyasztania. Aztán egyszer hatalmába kerít az asztalnál egy villát. „Kezes" embernek lehet-e fogalma arról, micsoda mágneses fürgeséggel szaladnak el az ételdarabkák a tányérban tapogatózó szerszám elől? S ha egyet végre felszúrt, micsoda bonyolult emelőművelettel jut be az éhes kis szájba? — Lassan rájön, hogy a bal karcsonkja és az arca közé szorítja a villát, és alája csúsztatja az ételnek, majd a jobbik csonk segítségével a szájához viszi. Hát még amikor minden lebeszélés ellenére a kanalat is használatba veszi, anélkül, hogy kiöntené a levest, sőt a poharat is megtanulja kezelni! A négyéves Denise már — ha felvágják a húst meg a kenyeret — egyedül eszik és iszik. „Megszabadítani magamtól a környezetemet, és megszabadulni tőle: már akkor is csak erről álmodoztam." Tud örülni azoknak a lehetőségeknek, amelyeket a két csonk biztosít, és megtanulja kihasználni őket. „Az az igazság, hogy alkalmazkodni kell. Ez mindennek a titka. Alkalmazkodni mindig