A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

544

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO (Ez az életrajz először 1974-ben,

a Szolgálat 22. számában jelent meg.

MÚLT ÉS JELEN Szerzője 1984. szeptemberében hunyt

el. Denise Legrix ma is folytatja müvé- OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO szí és apostoli munkáját, mint újabb

keletű mellékelt képe mutatja.)

„Számomra Jézus Krisztusa legjobb Barát, aki közöttünk él, együtt mindegyikünkkel, abban a mértékben, ahogyan vágyakozunk találkozni, elbeszélgetni Vele. Ez nem „mítosz”. Egyszerre Embernek, Testvérnek és Úrnak látom, aki mindig itt van, jelen van, feszülő élet és szeretet, csorduló gyöngédség, ha szólok hozzá. Nem kimérten fordulok feléje: Barátom ő, figyel a sóhajomra, de a mosolyomra is. Szereti a bizakodás örömét, a vidámságot, mindig kész meghallgatni... bár nem mindig helyesel. Válasza olykor több-kevesebb csend után érkezik, de végül is mindig jobbat és többet hoz, mint amit kértem vagy reméltem. Igen, számomra Jézus Krisztus valósággal itt él köztünk, diszkréten, figyelmesen, mindenkinek hozzáférhetően.”

Carré gyűjteményének (Ki nekem Jézus Krisztus? Prugg Verlag Eisenstadt 1972) e darabja előtt csak ennyi áll: „Denise Legrix, az ,Ilyennek születtem' szerKardos Klára (f)

A REMÉNY DIADALA

Denise Legrix élete

zője, festőművésznő”. Nem értettem. Mit akar mondani ez a cím, és ki az az ember, akit egyetlen könyvével „minősítenek"?

A feleletet már a könyv első fejezetének az elején megkapjuk, amikor Denise leírja 1910. május 16-át, születése napját. Egyszerű falusi bérlők harmadik gyermekeként jön a világra. A szülők boldogan várják. De mit kell látniok? „Ennek a kis húsbábunak balról csak egy darabka combja van, amely végetér a térd előtt. Jobbról egyáltalán semmi. Még az ízület is hiányzik. És karja? Tulajdonképpen az sincs. A kezek hiányoznak. Két néhány centiméteres karcsonk, balfe- lől kicsit hosszabb, mint jobbról.” Összecsődül a szomszédság. Kegyetlen kíván- csiskodásuk, „jóindulatú” tanácsaik és siránkozásuk közepett elhangzik a kérdés: „Mit fogtok csinálni egy ilyen gyerekkel?" Az édesapa válaszol: „Szeretni fogjuk, mint a többit!”

Ebben a percben dőlt el Denise Legrix sorsa. Igent mondtak az életére. Máig nem győz hálálkodni ezért. És ez az „igen”, a gyermekkorát körülvevő szeretet, bőségesen megtérült szüleinek is: a tehetetlen kis „bábu” életük végéig legfőbb támaszuk maradt.

A kislány élénk, életvidám. Tágranyílt szemmel figyeli a kandallóban a táncoló tűznyelveket. A pici agyba sehogy sem fér bele, miért ne ficánkolhatna ő is úgy, mint azok . . . Pedig a lábak ellensúlya nélkül még felülni is művészet. A 18 hónapos baba ösztönszerűen fedezi fel azt a „trükköt”, amelynél jobbat