A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
521 1. Kezdjük egy példával Elénk áll serdülő fiunk és elrémít. Kijelenti: Utálom az iskolát! Nem megyek többé suliba. Unalmas az egész cécó. Csak süketségekkel tömik az ember fejét. Semmit sem használ az egész az életben. Az iskola haszontalan. Ilyenkor — vagy amikor azt csapja az asztalra, hogy ő már nem hisz, nem is megy templomba többet; és amikor arról beszél, hogy életének nincsen semmi értelme, legjobb lenne végezni vele, úgyis csak hülyeség az egész — a szülők haja égnek áll. Gyermekük rózsás jövője beborul előttük. Ök minden áldozatra készek. Úgy érzik, intézkedniük kell. Hamarjában le is adnak egy sorozat nagyon rossz „jótanácsot", ami annyit ér, mint a pipafüst. 2. A rossz „jótanácsok" Az apák leginkább rendelkeznek: Nem engedélyezem, hogy otthagyd az iskolát! Az anyák inkább rimánkod- nak: Ne tedd tönkre magadat, fiacskám! Mások fenyegetnek: Tőlem segítséget ne várj, ha otthagyod az iskolát! Nem ritkán prédikálnak: A legtöbb, amit adhatok, az, hogy taníttatlak. Milyen jó lenne, ha többet tanultam volna én is! Neked most biztosítom ezt a lehetőséget. Esetenként előadást tartanak: Az egyetemet végzett emberek sokkal többet keresnek, magasabb az életszínvonaluk, jobban élnek. Az sem ritka, hogy vádat emelnek gyermekük ellen: Te még éretlen vagy. Nem éred fel ésszel, milyen fontos a tanulás. Esetenként nagyképű dicséretekkel áradoznak: Mindig kitűnő diák voltál! A gúnytól sem riadnak vissza: Úgy viselkedsz, mint egy huligán! — mondják. Más szülők felcsapnak avatatlan pszichológusnak. „Félsz, ugye, az iskolától, mert nincs hozzá szellemi erőd!" — elemzik probléma terhelt gyermeküket. Felhasználjuk a hízelgés fegyverét is, amikor kijelentjük: Fiacskám, tudom, mit érzel, de jövőre már könnyebb lesz az iskola. Esetenként kérdésekkel bombázunk: Mire mégy iskola nélkül? Milyen jövőt vársz?
