A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
505 FI ATA LÓKNAK Szabó Ferenc az ítélet és az irgalom példabeszédei Említettük már, hogy Lukács evangéliuma 9,51-től egészen a 17. fejezet végéig „Saját” részt tartalmaz; a másik két szinoptikusnál nincsenek párhuzamos helyek. E saját részben találjuk azokat a példabeszédeket, amelyeket Jézus Lukács szerint Jeruzsálembe menet mondott el. Ezekkel az Üdvözítő kinyilatkoztatja az Atya irgalmas szeretetét, de ugyanakkor a megátalkodott hitetlenség büntetését is kilátásba helyezi. Jézus halála előtt megsejteti az Emberfia végső eljövetelének drámáját is. Simeon Jézus templomi bemutatásakor megjövendölte előre: „Sokaknak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellene szegülnek. . ,”(Lk 2,34). Jónás jele. Amikor egyszer a nép köréje tódult, beszélni kezdett: ,,Ez a nemzedék gonosz nemzedék: Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás prófétáét. Amint ugyanis Jónás próféta jel volt a ni- niveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jel e nemzedék számára. Dél királynője megjelenik majd az ítéleten e nemzedék férfiaival, és elítéli azokat, mert a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa a bölcs Salamont. De Salamonnál nagyobb van itt. A ninivei férfiak megjelennek az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik azt, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás prédikációjára. De Jónásnál nagyobb van itt. A belső világosság. Senki sem gyújt világot azért, hogy elrejtse, vagy véka alá tegye, hanem tartóra, hogy aki csak belép, lássa fényét. Tested világa a szemed. Ha szemed ép, egész tested világos lesz, de ha hibás, tested is sötét lesz. Vigyázz, hogy a világosság benned sötétség ne legyen! Ha tested egészen világos, és nincs benne semmi sötét, o- lyan világos lesz az egész, mintha a villám fénye világítaná meg.” Jaj nektek, farizeusok! Alighogy befejezte beszédét, egy farizeus meghívta, hogy étkezzék nála. El is ment és asztalhoz ült. Mikor a farizeus látta, hogy étkezés előtt nem mosdott meg, megütközött. Az Úr azonban így szólt hozzá: „Ti farizeusok tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül teli vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is alkotta? Adjátok inkább alamizsnának, ami benne van, akkor tiszták lesztek egészen.