A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-11-01 / 11-12. szám
491 tartják számon („kiállnak fiai, s boldognak hirdetik; félje is fölkel, s dicsérettel beszél róla”). Tekintélyes munkakört és felelősséget lát el; a szerző szinte üzleti szakszerűséggel úja le, hogyan törődik a szolgahad foglalkoztatásával és ellátásával, szántóföldek vételével és betelepítésével, hogyan fon és sző saját kezével, és hogyan tárgyal a kananeus kereskedővel, mivé válnak nevelőmunkájának eredményeképpen a fiai, hogyan siet saját keze munkájából az elnyomott és a szűkölködő megsegítésére. Figyelmét nem csupán gazdasági ügyek kötik le; ,,ha kinyitja száját, bölcsen beszél; jóságos tanítás árad a nyelvéről.” Egy-két szemérmes u- talást még arra is hallunk, hogy gyengédség és bensőségesség hatja át férjével való kapcsolatát a család ügyeinek közös vitelében: „benne bízik urának szíve”. A szöveg alig beszél arról a nyilvánvaló dologról, hogy a derék asszony lelkületének és életének súlypontja az Istenbe vetett hit, Jahve félelme. A mai idősebb asszonynemzedék élet eszménye és életmódja sok konkrét vonásával is rokonságban áll a Példabeszédek könyvének erős asszonyával; hasonlítanak rá szótlan, de nagyon tudatos, nagyon tevékeny és hatékony hitükkel, isten félelmükkel is. A fiatalabb asz- szonynemzedék életmódja az előző nemzedékhez képest sokban megváltozott; de igazi élet eszmény ének főbb jellemzőit ugyanazokkal a lényeges szavakkal fejezhetjük ki: közösségvállalás férjével, egymás kiegészítése, kezdeményezés, szorgalom, egymás ragaszkodó és hűséges szeretete, szeretetreméltóság, anyai lelkűiét és jóság, a rászorulók gondos segítése — nem utolsósorban: a szorgalom, a hűség, az anyaság, az áldozat hivő megszentelése. (E) Máté 25,14-30:,,Hű voltál a kevésben; menj be Urad örömébe! ” (a) Maga Jézus példabeszédével valószínűleg a zsidó nép vallási vezetői ellen fordult, akik a rájuk bízott isteni kincseket elásták, könnyelműen és felelőtlenül kezelték, kihasználatlanul elfektették. Az apostoli kor keresztényei számára két másik sajátos problémát is megvilágított: (b) hogyan élhetnek együtt az Egyházban a talentumokkal jól és rosszul gazdálkodók, és (c) miért késik Jézus világvégi eljövetele. (a) Isten ugyanúgy kockára teszi a javait, kiadja másoknak, befekteti, mint a bankár a tőkéjét. Emberi módon szólva: leleményről és bátorságról tesz tanúságot, és nyilván bízik vállalkozása sikerében. A talentumok Isten Országának mindenféle javait, kegyelmeit jelentik. (Jó tudni, hogy egy talentum mintegy kétezer „békebeli” dollárnak felel meg, tehát igen tekintélyes összeg.) Isten „kinek-kinek rátermettsége szerint” ad; nem egyformán bíz ránk, és nem is egyenlő mértékben követel majd vissza. (b) Kezdettől fogva a világ végéig a keresztény gyülekezet nemcsak olyanokból áll, akik talentumaikkal jól és bátran gazdálkodnak, hanem olyanokból is, akik lusták, gyávák, és a rájuk bízott javakat kiaknázatlanul elfektetik. A talentumok Gazdája „hosszú idő elmúltával” jön elszámolásra. Azokat, akik a tőkét megkétszerezték, szertelen nagylelkűséggel, bőkezűséggeljutalmazza meg, mely nincs arányban érdemeikkel: a rabszolgasorból felemeli családtaggá, örökös
