A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-11-01 / 11-12. szám

492

sé. A harmadik szolga jelenti az elbeszélés kulcsát: a nagyobb biztonság ürügyével minden kockázatot visszautasított; a talentummal együtt önmagát is eltemette, az élet mozgalmassága helyett a sír nyugalmát és biztonságát választotta. Önmaga igazolására Urának szívtelenséget és igazságtalanságot vet szemére („aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál”). Magatartása logikátlan és aljas: a befektetett tőke nem fecsérlődött volna el; ami viszont az ő gyávasága és lustasága miatt nem kamatozott, az értékét vesztette.

c) A szakasz vége felé egyre élesebben rajzolódik ki az ítélet. Két mondat az örökkévalóság két lehetőségét jelöli meg: „menj be Urad örömébe”, a kivilágított ünnepi terembe, a családi lakomára, az Istennel való életközösségbe, az örök boldogságba; „vessétek ki a külső sötétségre”, a büntetés helyére, az Istentől való eltaszítottságba, az örök kárhozatba.

Hosszantartó várakozásban élünk. Fennáll az a komoly veszély, hogy hamis biztonságba ringatjuk magunkat, hogy az Úr eljöveteléről, a számonkérésről, a világítéletről szóló jézusi jövendölést veszni hagyjuk a valótlanságok ködébe. Állandó tudatos erőfeszítésünkbe kerül, hogy talentumainkkal a végső elszámolásba vetett reménykedés szellemében gazdálkodjunk.

I

Ur Jézus, vígy be majd minket örömödbe, egyelőre pedig segíts, hogy jól használjuk a tőled kapott adományokat és talentumokat! Taníts meg arra, hogy megnyissuk szívünket, karunkat és erszényünket a szűk ölködők számára! Hadd legyünk a világosság gyermekei!

November 25 - KRISZTUS KIRÁLY PÁSZTOR, ITÉLÖBIRÓ ÉS KIRÁLY

(0) Ezekiel 34,11-12.15—17: „Nyájaim vagytok; ítéletet tartok juh és juh között.”

Az ókori Kelet vüágában elterjedt kifejezésmód volt az, amely akár a királyt, akár az istenséget pásztorként írta le. Az istenség meg a király egymással párhuzamosan, mindegyik a maga illetékessége szerint végzi a pásztori feladatot.- Az ószövetségben a jó pásztornak (a szó sajátos és képes értelmében vett jó pásztornak egyaránt) hatféle feladatot kellett ellátnia: a gyenge juhokat felerősíti, a betegeknek gondját viseli, a sebesülteket bekötözi, a szétszóródottakat egybegyűjti, az eltévelyedetteket megkeresi, a jó erőben levőknek pedig élelmet és védelmet biztosít. Ebben a sokszerű tevékenységben nyilvánul meg Istennek népe iránti szerető gondoskodása. Különösen jó dolog azt hallani, hogy Isten nem fosztja meg szeretetétől és gondoskodásától azokat a gyermekeit, akik „ködös, sötét napokban” — és ráadásul talán féke is vezetve hűtlen pásztoruktól

— rossz útra tévedtek. Isten egyetlen embert sem tekint elveszettnek; szinte űzőbe veszi a bűnöst, hogy felajánlja neki megbocsátását és az igazi boldogságot.