A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-10-01 / 10. szám

444 A vendégmunkás, a menekült, az őslakó nem beszéli jól a nyelvet, nem is­meri ki magát a befogadó ország társadalmi szövevényében, nincs vele rokonsága, amely megvédené; ezért különös jogvédelemre szorul; „hiszen ti is idegenek vol­tatok Egyiptomban.” Az özvegynek nincs félje, az árvának nincs apja: nincs ke­nyérkeresőjük és a kizsákmányolókká szemben védelmezőjük; „ha durván bánsz vele, s ő hozzám kiált, bizony meghallgatom panaszát”; vétkedet puszta pénz- büntetéssel nem teheted jóvá, csak a létében megkárosított nyomorgó ember sor­sának megjavításával, ha kell, saját magad, feleséged, gyermekeid jólétének koc­káztatásával. A régi Keleten a kölcsönért meglehetősen magas uzsorakamatot szedtek; ahol a kölcsönbe adás Isten népének családias kapcsolataiban, a szegé­nyek megsegítésének jegyében történik, ott az önző érdeket, a kamatgazdálkodás szellemét ki kell kapcsolnunk. Végül: amikor olyan valakinek adunk zálogra köl­csönt, akinek egyetlen kabátján kívül semmi egyebe sincs, tulajdonképpen sem­mit sem szabad tőle zálogba vennünk, hiszen ez visszaélés lenne a védtelenségével. Isten úgy van jelen minden gazdasági ügyletünkben, mint szu­verén királyi nagyúr és mint szerető atya. ,,Meghallgatom (a védte­lent), mert én irgalmas vagyok.” Ez a zárómondat reményt keltő vi­gasztalás a kizsákmányolt szegénynek, és fenyegető figyelmeztetés a szívtelen, önző gazdagnak. Az embertársaink kárára elkövetett igaz­ságtalanságaink nem maradnak meg evilági távlatokban, hanem köz­vetlen kapcsolatban vannak minden ember Teremtőjével és Atyjával. (E) Máté 22,34—40: Legfontosabb dolgunk a földön: szeretni Istent és embertársainkat. A farizeusok és a Heródes-pártiak felsültek az adópénz ravasz kérdésével (múlt vasárnap). Most a farizeusok megint „összetanakodnak az Úr Felkentje ellen” (vö. Zsolt 2); egy bonyolult és ravasz rabbinisztikus problémával állnak elő, amelybe csak belegabalyodni lehet: melyik „a” nagy parancs a mózesi tör­vényben összeszámlált 613 parancs közül? Jézus kikerüli akazuisztika csapdáját; kristálytiszta választ ad, mely a mózesi törvényt egészen új (a farizeusi felfogás­nak gyökeresen ellentmondó) fénybe állítja, és amelynek bizonyító ereje ellen hallgatói semmi ellenvetést nem tehetnek. Az első és a nagy parancs az, amelyet naponta kétszer imádkoztok a Halld, Izrael! kezdetű hitvallásban: az Isten-szere­tet parancsa; hozzá hasonló, vele szorosan egybetartozó parancs az, amely a fele­baráti szerétéiről szól; a többi azért és annyiban fontos, ahogy az egyetlen ket­tős szeretetparancsot kifejti. Ez a kettős szeretetparancs az a váz, amelyen az egész kinyilatkoztatás, az egész üdvösség nyugszik; e kettős parancs nélkül min­den egyéb, az egész épület összeomlana. Az Isten-szeretet egész pontosan azt jelenti, hogy viszontszeretem a Krisz­tusban, Krisztus megváltó művében önmagát adó Istent; felebarátomban pedig Krisztus testvérét és Krisztusban testvéremet szeretem. Az Isten- és emberszeretet szoros egységet alkot, akármennyire homályos, problematikus, feizültséges ez az egység. A szeretetet a teremtő és megváltó Isten hívja létre bennünk; ezért szeretetünk elsősorban Istenre sugárzik vissza, és Is­tenben sugárzik az ő teremtő és üdvözítő szeretettel szeretett világára, embertár­

Next

/
Thumbnails
Contents