A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-10-01 / 10. szám
442 adót. Le akarták járatni népe előtt: azt találja felelni: törődjetek bele, hogy megszállott, elnyomott nép vagytok, és tegyétek mega császár akaratát. Az Ür szokása szerint kivágta magát a kelepcéből, világos, egyszerű, félre nem érthető szavakkal megmondva: adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek azt, ami az Istené. Az ószövetségi olvasmány Izaiás könyvéből való, amint a választott népet biztatja az Úr a babiloni fogság idején, mikor a médek és a perzsák az asszír birodalmat megdöntik, és Círus, a nagy perzsa király visszaadja a zsidók szabadságát. Olyan eszközökkel, olyan módon is dolgozik az Isten az övéi javára, amit mi talán nem is várunk, amit nehezen értünk meg. Círus az én szolgám, mondja az Isten, általa is az én akaratom valósul meg, s mikor a nagy pogány birodalom megdől, az új fejedelem visszaadja a népnek a szabadságát. Örök remények és földi tennivalók. Végtelen értékű dolgokra irányuló vágyakozás, s a mindennapi élet csetlése-botlása. Ez a hivő ember élete is. Örökös harc, földi kényelmének, saját akaratának, örömének, a sok-sok földi cézárnak, úrnak, aki mind le akarja foglalni idejét, tehetségét, lelki kincseit — s mi jár életéből Istennek? Hogy találja meg a kellő mértéket, a helyes mértéket? Hogy adja meg az igazságot Istennek és embernek, mikor a tennivalók sokszor nem világosak, és a problémák, amiket meg kell oldani, nem egyszerűek? Amire az apostol biztatja az újonnan megtért híveit, barátait, gyermekeit Tesszalonikában, aki a keresztény kincset cserépedényben és ellenséges körülmények között, egy pogány világ közepette kellett hordozza és kamatoztassa, azzal biztathat minket is. Es biztat is az Isten. Emlékeztet ő, hogy a hitnek a fényével iparkodjunk megoldani életünket. Az emberi gondolatokon túl Isten szemével látni a mindennapos tennivalókat, feladatokat. Ezt jelenti a hitnek a világában élni. Gyengeségünk, gyarlóságunk ellenére bízni az Ő atyai szeretetében, támogatásában. Reményben élni. Akármilyen sok a küzdelem, akármilyen kilátástalan a harc. Akármilyen könnyen szeretnénk ráunni és mindent odacsapni, az Ő szeretete arra késztet minket, hogy mégis maradjunk hűek hozzá. S bármennyire hálátlan az ember, akivel jót teszünk, mégis int minket az Úr, hogy őérte tegyük azt a jót, őt lássuk a felebarátban, a hálátlanban, a kiállhatatlan- ban, abban, aki a jóért rosszal és gonoszsággal fizet. Mert Ő számon tartja azt. Emlékezetében tartja kitörölhetetlenül, hogy a földön járva a hit szemével égre próbáltunk nézni. A reménytelen harcban reményből próbáltunk élni. Minden gyarlóságunk ellenére törekedtünk Öt is és a felebarátot is szeretni. Akkor az Úr a számadásnál azt mondja, hisz arra készülünk november hónapjára: igazságos emberek voltunk. Derék és hű emberek: megadtuk az embernek azt, ami jár neki,
