A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
46 hogy másodrendű állampolgárok, hiszen felelős vezetői poszton alkalmatlanok a szocializmus építésére, aminek megvalósulásában maguk is közreműködnek. A marxisták a maguk részéről — mint mondják — nemcsak tiszteletben tartják a hívek vallásos érzéseit, hanem biztosítják a vallásszabadságot is, amennyiben az alkotmánynak, a fennálló törvényeknek és rendelkezéseknek nem mond ellent. A vallásos közösségek a fent említett kereten belül autonóm módon maguk intézik belső ügyeiket és élvezik az államnak bizonyos támogatását is. A marxisták tudomásul vették a vallás szívós túlélési képességét, és elhalását többé nem adminisztratív eszközöktől, hanem a történeti fejlődéstől várják. (2) Az egyház a vallásos emberek egyfajta „szakszervezete", mely tagjai között rendet tart és az állam hozzájárulásával kinevezett vezetői által kapcsolatban áll az állammal. Rendezett autonóm életet élve, az állam előtt transzparenssé teszi a hivők közösségét, azaz adott esetben lehetővé teszi a közösségi események ellenőrzését. Pozitiven viszonyul a társadalom hivatalos célkitűzéseihez, így fontos szerepet tölt be a nemzeti egység létrehozásában. És végül (3) az egyház külföldi kapcsolatai javára válnak az államnak is. Az egyház így illeszkedik be az adott társadalmi felépítménybe. Az ideológia nyelvén szólva, „megtalálta helyét a szocializmus építésében" — mely alatt elsősorban természetesen a hatalmi mechanizmusba való beilleszkedését kell érteni. Míg a katolikus egyházban ez a beilleszkedés lényegében de facto történik, de a lényeges egyházi intenciók,pl. a zsinati döntések érvényesülése különösen a Vatikánnal való kapcsolat folytán biztosítva van, addig a protestáns egyházaknál a de facto egyházpolitikai gyakorlat elvi teológiai alapot is létrehozott magának, a diakóniai teológia kidolgozásával. Az ismert, nyugaton élő protestáns teológus, Dr. Vajta Vilmos, a Lutherische Monatshefte 1983, márciusi számában írt kritikus cikkében a következőképpen ítél erről: „Magyarországon a diakóniai teológia feladata lett, hogy az egyház együttműködését az állami politikával bel- és külföldön támogassa és a keresztények lelkiismeretét erre a támogatásra .felszabadítsa'.'' Vajta megállapítását Káldy Zoltán evangélikus püspöknek „A konformizmus útja” c. 1964-ben megjelent cikkéből vett idézettel támasztja alá: „A konformizmus azt jelenti, hogy az egyház beilleszkedik a mindenkori társadalmi rendbe, amelyben él, és ezt oly mértékben teszi, hogy azzal magát azonosítja, átveszi célkitűzéseit, és saját munkáját is e célkitűzések szerint irányítja. Ebben az esetben az egyház egyenesen az őt környező világ szolgálójává lesz." Ezután így folytatja Vajta: A szolgálat teológiája elsősorban az egyház tagjainak tömegére irányul, azokat akarja az emberiség nagy kérdéseiben megmozgatni. De hogy mik ezek a nagy kérdések, azt nem az egyház határozza meg /még csak nem is működik közre azok meghatározásában/, hanem egyszerűen előírják számára. Majd idézi a szovjet filozófus, Zinovjev véleményét,aki úgy gondolja, hogy a marxista-leninista ideológiának mindenütt szüksége van az ideológiai felügyeletre, mely igazolja a politikai vezetőktől elhatározott tevékenységet. Vajta a diakóniai teológiát ilyesvalaminek tartja és idézi a magyar filozófust, Poór Józsefet, aki 1981-ben kiadott könyvében /Évszázadunk és a protestantizmus/ hasonló gondolatot képvisel: a diakóniai teológiában a vallás oly sajátos formájával találkozunk, mely a történelem folyamán először vonta le a végkövetkeztetést, hogy a szocializmus mint társadalompolitikai rendszer, annak elmélete és gyakorlata megoldja
