A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-09-01 / 9. szám

416

ló szorongásodat, ami most kiszámíthatatlanul jön. Az abroncs elszakadt. Valami jó dolog észrevéteti magát. Ilyen a megváltás. Aki eléggé érzékeny, az megérzi a megkönnyebbülést, amely — ugyan csupán pár pillanatra — beáramlik.

De az abroncsnak mégiscsak védenie kellene az azonosságot, össze kellene engem tartania abban, hogy bizonyos dolgokra igényem van; hogy tudom, ki vagyok a többiek szemében. Az abroncs megszűnt, én azonban nem esem széjjel, csupán megkönnyebbültem. Egyszerűen tudom: helyesen cselekedtem, talán az első helyes dolog volt, amit ezen a héten tettem. Az, hogy az emberek szemében csupán becstelen, védtelen, következetlen vagyok, nem izgat. Megálltam a helyem — az Atya szemében. Egy pillanatra az Atya akaratát tettem. Képes voltam megélni magamban valami vágyakozást az Egészen Más után, valami békét.

Az én tettem volt, hogy az abroncsot szétszakítottam. Isten ígérete volt — és ezt is csak a cselekvés pillanatában tudhatja az ember, de akkor bizonyosan -, hogy tudtam: „így teszel helyesen”; hogy nem esem széjjel, amikor védelmemet feladom; hogy én — még ha az egész világ ellenem van is — az Atya előtt magamra találok, és egy pillanatra egész valómmal tudom: Igenis, ez a megváltás!