A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-09-01 / 9. szám

412

Orbán Miklós

„FELELŐS VAGYOK!"

Na végre, van egy nyugodt estém! Remélem, tudsz rám szánni pár percet. Sajnálom, hogy nem lehettél velünk. Csoda jó volt. Elmondom részletesen, mert egyedül vagyok a házban. Köztiszteletnek örvendő szüleim most az operaház nézőterén örvendenek a köztiszteletnek és a Strauss opera Elektrája jajongásának. Két öcsém szerencsésen elviharzott valami cserkészbulira, és tíz előtt nem kerülnek haza. Na, ne cidrizz, nem foglak tízig untatni. Pedig úgy érzem, hogy reggelig beszélhetnék arról, amin keresztülmentem.

Magam sem tudom, miért szántam rá magam, hogy elmenjek erre a háromnapos lelki gyömöszölésre. Mert azt hittem, hogy az lesz. Úgy gondoltam, hogy valaki, egy minden tudással megkent nagyokos fog beszélni igen kegyes és számunkra igen távoli dolgokról. Naponta mit tudom én hányszor olvassa majd fejünkre a tízparancsolatot, és idéz szívdermesztő példákat a mindennapi életből, hogy ki hogyan kezdte és hogyan fejezte be, és hogy mi vár mindegyikünkre, ha nem akarunk köztiszteletnek örvendő szüzek, hitvesek és családanyák lenni amellett, hogy irodában, üzemben, üzletben robotolunk legalább három sivalkodó porontyunk felnevelése érdekében, meg azért, hogy a köztiszteletet biztosító családiházunk végre ki legyen fizetve.

Hát csalódtam. Mert fogalmam sincs arról, hogy honnan került elénk az az öregecske jezsuita, aki nagyon kedvesen és ártatlan arccal bejelentette, hogy három napig duma nincs. Összenéztünk, hogy jól kezdődik. Erre ő elnevette magát, hogy félreértjük a figyelmeztetést, mert nem rólunk van szó, hanem őróla. A lelkigyakorlat a mi dolgunk, neki semmi kedve nincs ahhoz, hogy naponta négyszer megagitáljon minket. Három munkacsoportba osztott azonnal bennünket, és mindegyikünk kezébe nyomta az első megbeszélés témájával kapcsolatos kérdőívet. A wal, hogy hogy dugjuk össze a fejünket, minden kérdést vitassunk meg, és összegezzük válaszunkat. Az eredmény három ilyen összegezett válasz lesz, azt aztán közös ülésben megbeszéljük.

Jól indult, mert nem hallgatnunk kellett, hanem beszélnünk, vitatkoznunk, válaszainkat összegeznünk. Az atya otthagyott bennünket a három asztal körül, elment avval, hogy ő majd egy ürbolygóra küldi fohászait és zsoltárait, hogy onnan visszapermetezzen ránk, nagylányokra a komolyság és a belátás kegyelmi harmata. Ezt ugyan