A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-09-01 / 9. szám

413

templomi közhelynek éreztem, de ő úgy mondta, mint aki százszázalékos igazságok biztos birtokosa.

Ne hidd, hogy vihorászni kezdtünk. Az első téma éppen az volt, hogy mit várunk ettől a zárt lelkigyakorlattól. A felsorakoztatott kérdésekben megtaláltuk azt a banális beállítottságot, amivel érkeztünk. Hogy lelki fejtágítás, agymosás vár ránk, mert gyökeresen meg kell változnunk, ahogy mondani szokták, megtérnünk. Az előttünk fekvő kérdőív pozitív irányba mutató kérdései között különösen kettőre figyeltünk fel mind az öten: „Hajlandó vagy-e szembenézni önmagaddal?" és „Tüdód-e, hogy felelős vagy magadért és másért7'

A felelősség problémájával már az első megbeszélés alkalmával is mint mindegyikünket bensőleg érintő erővel kerültünk szembe.

Most fölösleges volna, hogy neked itt a telefonba ennek a három napnak az élményéről részletesen beszámoljak. Át kell menni rajta. Nagylány életünknek minden öröme és rejtett bánata előkerült. És egyáltalán nem kenetes szavak keretében, hanem tárgyilagosan, józan mértéktartással és reális életlátással. Ami engem is meglepett, hogy már az első nap délutánján — minden utasítás, de még csak buzdítás nélkül is — a kápolnában ültünk. Te, fogalmad sem lehet róla, milyen jó volt ott ülni. Tudni, hogy Valaki figyeli, mint olvasgatom a kezemben levő kérdéseket, és összegezem magamnak a hallott válaszokat, meg azt a választ, amit én keresek, és ami az én fejemben, szívemben? kap megfogalmazást.

Minden este körbeültünk, kicseréltük tizenéves életünk olyan benyomásait, amelyek tartós hatással voltak ránk. Igazán nem vártam, hogy ennyire takargatás nélkül kerüljenek elő inkább fájdalmak, mint örömök. Hogy mit szenvedett egyikünk, mikor a szülei elváltak, min ment keresztül másikunk, amikor kezdett rákapni a nehézpohárra, mert apja íróasztalában véletlenül rátalált a lapos üvegre. Rejtett könnyekkel elmondott fiútörténetek, csalódások és rettegések kerültek elő, meg keserű vádak és a bizonytalanság sok nyugtalan kérdése. A második este még megkínzott arccal ültünk és beszéltünk. A harmadik este mintha kicseréltek volna bennünket. Mert megtapasztaltuk, hogy van kiút, és van valahová vezető út is.

Már egészen oldott hangulatban voltunk a mérsékelt optimizmus jegyében. Ezért merte egyikünk megkérdezni lelkigyakorlatunk vezetőjét, hogy amikor ő tizenéves volt, milyen élmény gyakorolt döntő hatást az életére.

Egyáltalán nem vonakodott a válasszal, sőt azt is megengedte, hogy magnóra vegyük. Most ezt a felvételt hallod. Remélem, nem fog szörcsögni, míg hozzád ér.