A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-09-01 / 9. szám
397 embertársait elnyomó, nyomorgató ember utálat tárgya volt a zsidóság körében. Tudta ő azt, s azért, mikor mégis valami bevitte őt a templomba, hátul állt meg, és mellét verve szemét sem merte Istenhez emelni. Nem így a „szent” farizeus, a magabiztos írástudó s az önimádó, aki mindig azt hánytorgatja fel Istennek, hogy „ő milyen törvénytartó”. Hogy ő mennyire megtartja a parancsokat, hogy „ő milyen jó katolikus”. Előre megy és azt mondja: „Idenézz, Isten! Itt van egy igaz ember!” Az ilyentől elfordul Isten tekintete; de az alázatos szívüt felmagasztalja. Ami jó benned, azt kaptad. Ha kaptad, minek dicsekszel vele, mintha a tied lenne? A bűnöd, a tévedésed, a hibád a sajátod, s ezért jogosan vered a melledet, mint a vámos. Ha jó és szép, ha siker van a szívedben, telkedben, azért magasztald az Istent, mert „nagy dolgot tett veled a hatalmas’. Csak az Ő neve szent, mert a jót az Őerejében, az Ő kegyelmében tetted. Mid van, amit nem kaptál? Ha kaptad, minek dicsekszel vele? A nyolc boldogság, a hegyi beszédben elmondott nyolc boldogság a Magna Chartája Krisztus tanításának s a keresztény magatartásnak. Van Szent Máténak egy borzalmas fejezete a „nyolc jajról”. A jajt az Űr — az irgalmas, szelíd, a megbocsátó, a bűnöst fölemelő Úr Jézus — erről a lelkűiéiről mondotta, a vámosok helyett az írástudókra, a farizeusokra, a maguk igazságában és jóságában kevélyke- dőkre mondotta, hogy nincs közük az Isten országához. „Tiszta, mint egy angyal, kevély, mint egy ördög” — szokták mondani nagyon találóan az ilyen magatartásról. Ezt utálja az Úr Jézus teljes szívéből. Utáljuk meg mi is a bennünk ágaskodó farizeust. tttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttt Amikor a II. vatikáni zsinat megjegyezte, hogy a Szentlrásban a püspöki kollegialitást tárgyalta, Otta- egyetlen hivatkozás található az apos- viani bíboros — aki ennek a témának tolok kollegialitására: „És mindnyájan nem volt híve — egyszer tréfásan megfutamodtak." * * * *
