A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-01 / 8. szám
373 beszélnivalójuk van. A püspökkari munka így erőtlen. Ezt hűen tükrözik az évi négyszeri ülésről kiadott tájékoztatók is. Az egyszemélyi vezetésre kényszerülő magyar egyházfőre vár így az egyház újjászervezésének emberi erőt meghaladó feladata. A magyar bíboros prímásnak bírálói leggyakrabban azt vetik szemére, hogy sohasem kritizálja nyíltan a kormányt a vallásszabadság konkrét megsértése miatt, sőt nála még az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője, Miklós Imre is kritikusabb a nyilvánosság előtt a magyar egyház- politikával szemben. A hívek azonban, akiket a bíboros az egyház fejeként képvisel, elvárnák, hogy jogos panaszaikat a közvélemény előtt szóba hozza. Ebben az összefüggésben hivatkozni szoktak a magyar püspöki kar titkárára, Cserháti József pécsi püspökre, aki írásban és szóban gyakran felpanaszolja az egyházat és híveket még mindig érő méltánytalanságokat, illetve rámutat az egyházpolitika javulásának tárgyi előfeltételeire. Lékai bíborosa nagy nyilvánosság előtt valóban rendkívül tartózkodó. A vitás ügyeket az állammal kizárólag diszkrét tárgyalás útján intézi el. Megnyilatkozásaiban fennálló problémákra nagyon ritkán és legfeljebb általánosságban utal. A látványos tiltakozó gesztus, vagy ahogy maga jellemezte önmagát, „a rivaldafényben állás", „az asztalra csapás" nem stílusa. Beavatottak szerint ebben szerepet játszik súlyos szívbaja is, ami miatt kerüli az ilyen akciókkal szükségszerűen vele járó idegfeszültséget. Természetesen azt is nagyon világosan látja, hogy az államra egyházpolitikai téren nyomást gyakorolni nehéz és veszélyes. * * * A magyar egyháznak, mely évszázadokon át az oltár és a trón szövetségének eszmevilágában élt, új helyzetben új nyelvet kell megtanulnia. Ennek a nyelvnek egyrészt annyira félreérthetetlen módon kell tanúságot tennie az evangélium mellett, hogy biztosítsa a hivő embert értetlenül néző ateista állam tiszteletét, másrészt alkalmazkodnia kell az államnak a politikai harcban használt szótárához. Az évszázados „családias kapcsolatot" fel kell váltania a politikailag mérlegelő keresztény viselkedésnek. Ennek számos eleme már adva van. így pl. az állam határozottan megkívánja, hogy az egyház vegyen részt a szocializmus építésében, és ezáltal helyet kaphasson az ország életében. Az egyháznak minden felkínált dialóguslehetőséggel élnie kell — még akkor is, ha a feltételek számára hátrányosak —, mert a kapcsolat megtagadása csak frontok képződéséhez vezethet. Fájdalmas példa van erre a háborút közvetlenül követő időkből.
