A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-01 / 8. szám
572 azt az elvet, hogy a lelkipásztori kérdések megoldása a kölcsönös bizalom alapján kiválasztott püspökök feladata legyen. Míg a Vatikánnak az új püspökjelöltek kinevelésére nagyon kevés lehetősége van, s a kinevezést megelőző hagyományos egyházi információs rendszer az adott körülmények között hatástalannak bizonyult, addig a magyar állam éveken át megfigyelés alatt tarthatta, személyes kapcsolat által ki is ismerhette a lehetséges püspökjelöltek lojalitását, elgondolásait, és volt ideje a kinevezés esetére az illető személyre szabott speciális egyházpolitikai stratégia kidolgozására, illetve előkészítésére. Az állam egyházpolitikai célkitűzéseinek sikerét szolgálja továbbá az is, hogy az állam az egyházi partnereinek számát mesterségesen lecsökkenti. így pl. a segédpüspökök semmiféle szerepet nem kapnak az egyházkormányzásban, noha ők is, ugyanúgy, mint a megyéspüspökök, a Szentszék és az állam kölcsönös bizalmával kerültek az egyházmegyék élére. Buzgó papok ismételten vonakodtak emiatt a püspökkinevezést elfogadni, mert nem akarták a vele járó tétlenségre való kárhoztatást vállalni. Többen pedig csak azzal a feltétellel vállalták el püspöki kinevezésüket, hogy nem kell az egyházmegye központjában lakniuk, és megmaradhatnak a gyakorlati pasztoráció- ban. Ezen a helyzeten a Szentszék gyakorlatilag nem tud változtatni, mert a segédpüspökök munkabeosztása már nem a Szentszék, hanem az illető megyéspüspök feladata, aki kénytelen az állammal megtalálni a maga egyéni egyházpolitikáját, és az egyházmegye kulcspozícióiba nem teheti a mellé adott segédpüspököt, hanem az állam bizalmi embereit, főleg az állam embereinek számító papi békemozgalom személyiségeit kénytelen mint általános helynököket és iroda igazgatókat alkalmazni. Az egyházi partnerek számának csökkentését jelenti az is, hogy az állam a jelenlegi egyházpolitikai gyakorlatában a magyar püspöki kar fejének kivételesen nagy, az egyházjog által nem igazolt szerepet juttat azáltal, hogy gyakorlatilag minden egyházmegye feletti ügyet a püspöki kar elnökének hatáskörébe tartozónak tekint, és az ő álláspontját veszi figyelembe. A püspököknek viszont egyházmegyéjük ügyeit az. Állami Egyházügyi Hivatallal kell megtárgyaniuk — így püspöktársaikkal nem sok meg
