A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-08-01 / 8. szám

371 A magyar püspöki kar és az állam közötti megállapodásban fog­laltak változtatásának lehetősége kapta a „kis lépések politikája” ne­vet, és azt jelenti, hogy minden addigi gyakorlattól eltérő változás csak fokozatosan, minden fázisában kontrollálható kis szakaszokban történhet. Ez elsősorban az állam politikai alkalmazkodóképességét hivatott biztosítani, és kiküszöböli a veszélyt, hogy valamely egyház- politikai döntés miatt a párton belüli dogmatikus sztálinista réteg, ill. a környező szocialista országok vezetői támadják a kormányt. Il­letve biztosítja az irányvonal stabilitását, és elősegíti az új intézkedés­sel megváltozott helyzet integrálását az egyházpolitikai stratégiába. A kis lépések egyházpolitikai elvét Lékai bíboros is magáévá tette, és nyilatkozataiban mint az egyház számára előnyös utat népszerűsíti. Mivel az egyház az állam hozzájárulása nélkül a jelenlegi politikai szisz­témában fontos lépést valóban nem hajthat végre, a „kis lépések po­litikája” rövid távon az egyház számára is reálpolitikát jelent. Miklós Imre államtitkár, a magyar egyházpolitika felelős ala­kítója gyakran hangsúlyozza, hogy az egyház számára előnyös változ­tatásokhoz az állam képviselői részéről a puszta jóakarat nem elég. Meg kell teremteni a változtatások előfeltételeit is. A kialakított szisz­téma az egyház szempontjából annyiban indifferens, amennyiben az egyháznak a megváltozott viszonyokra alkalmazott pasztorális és egy­házi koncepciója még nem alakult ki. így minden reformlehetőség, amelyet az állam a kis lépések politikájában önként ajánl fel, olyan nyereség, melyet az egyháznak nem kell külön kezdeményeznie. A kis lépések politikájával összekapcsolt sikerek így bizonyos folya­matos kibontakozási lehetőséget is jelentenek az egyház számára. Az egyház szükségletei azonban nem követik az állam engedélyező hajlandóságát. Az egyháznak ezért tervező előkészítő munkával ma­gának is hozzá kell járulnia a soron következő kis lépés feltételeinek megteremtéséhez, politikailag nyomós érvekkel kell bizonyítani vala­milyen igényelt lelkipásztori reform szükségességét. Az egyháznak mint jelentős társadalmi erőnek letagadhatatlan súlya van az állami intézkedések szempontjából. Az egyház vezetői, a püspökök tehát nemcsak illetékességgel tudják képviselni az egyház ügyeit az állam partnereként, hanem szerény nyomatékkai is. A magyar állam azonban jó előre biztosítékokat épített be a külföldi megfigyelők által „magyar út"-nak nevezett, személyekre szabott egyházpolitikai rendszerbe, melyek garantálják, hogy az egy­ház kérő hangja soha nem lépheti túl a megengedett intenzitást. Maga a Szentszék is hozzájárult ennek megvalósításához a „ke­leti politika" során alkalmazott püspökállító elgondolásában azáltal, hogy elfogadta a magyar állammal kötött részleges megegyezés során

Next

/
Thumbnails
Contents