A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-08-01 / 8. szám

364

Orbán Miklós

MIÉRT BESZÉLÜNK ÍGY?

Örülök, hogy az őrsvezetői táborra idejében visszaérkeztél. Leveledből azt látom, hogy jól érezted magad itt nálunk. Már nem kívánod kiütni a ringből azt, aki rád ragasztotta a Csodapók nevet. Amikor harmadszor ültél közénk, már nem találtad sértőnek, mert gyorsan kapcsoltál, hogy rokonszenwel fogadott a Banda. Megértettük, hogy tanulni jöttél ide — amint ti mondjátok — az óhazába. Tanulni a szép magyar nyelvet. Kitől? Balassa Bálint, a törököt kaszaboló végvári vitéz verseiből? Petőfi, Arany, Vörösmarty, Ady összes költeményeiből, vagy a nagy mesemondó, Jókay regényeiből, vagy népi íróink munkáiból? Ó, nem! Kezedbe sem vetted a vaskos köteteket, hiszen apád könyvespolcán ott sorakoznak, de te, Kedves Csodapók — amint magad mondtad elmerengve —, soha semmilyen könyvvel nem gyötrőd fáradt agyadat, és nem fogyasztod a jéghokihoz szükséges energiádat. Te tőlünk, a lakótelepi menő srácoktól tanultál magyarul. Például azt, hogy az ember szeretheti a bablevest, a csörgést, meg a csajt is, akit kistirölt magának, de nem szeretheti a csibi új frizuráját, sem a Kelekótya diákzenekar új számait, mert ezekről azt mondjuk, hogy tetszenek.

Azt írod, a nálunk felszedett szavakkal nemcsak elképesztetted, hanem egyenesen kétségbeejtetted öregeidet, és ami még rosszabb, öcséd és húgod azonnal átvette szótárad új kincseit, úgyhogy szüleid nem merik egyiket sem magukkal vinni, amikor látogatóba mennek. Az Ifi Klub ülésén — írod — a Tiszi nyakonvágott, amikor a téged ugrató egyik fiúnak azt mondtad, hogy „.. .rugók neked. ..". Persze közben elfelejtetted, hogy mint is mondják az ilyen fenyegetést magyarul.

Rosszul fogadtad meg a tanácsomat. A foci után naponta felírattál magadnak egy csomó új kifejezést, de azt már nem jegyezted fel, hogy mit milyen környezetben szabad használni. Ezért volt aztán, hogy a családi asztalnál, amikor haverokat, hapsikat, krapekokat, ürgéket kezdtél emlegetni, meg azt, hogy a magyar pipiknek elég jó a karosszériájuk, és hogy a szomszédban lakó Csapó néninek a csánkjai muzeális jelleget mutatnak, jó apád öklével akkorát vágott az asztalra, hogy az őszibaracknak kiugrott a magja. Nem kell hozzá élénk fantázia, hogy elképzeljem, mint vélekedik rólunk és nyelvünkről az újhazában gyökeret vert szülői és nevelői társadalom.