A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-08-01 / 8. szám

365

Hogy biztos legyek önvédelmünk jogosságában, a városi könyvtárban kutatni kezdtem, hogy van-e létjogosultsága annak a sajátos magyar nyelvnek, amelyet mi, fiatalok beszélünk. Irtó mázlim volt. Amikor a könyvtárosnak szövegelni kezdtem, hogy én Kanadában élő szerteágazó rokonságomat szeretném jobb belátásra bírni, meggyőzni arról, hogy a Duna—Tisza táján minden manus és minden csaj igenis magyarul beszél minden szavával, kezembe nyomott egy vaskos kötetet. Megrémültem, hogy ezt nekem mind el kell olvasnom. Úgy nézhettem rá, mint a hályogos tekintetű holdvilág, mert visszavette tőlem a könyvet, és megjegyezte, hogy ne álljak, mint kísértet a kémény mellett, mert csak három oldalt kell elolvasnom. Nagyrabecsü- lő jóakarattal ütötte föl a Nyelvművelő kézikönyv 1295 oldalas első kötetét, mint aki végre megvalósulni látja élete célját, a magyar kultúra elszánt védelmét és terjesztését. Mielőtt visszaadta volna a már felütött kötetet, felém bökött ceruzát tartó mutatóujjával, hogy észnél legyek: a problémámra található válaszért az Akadémiai Kiadó tekintélye felel. Soha nem hittem volna, hogy mi, csövesek ily téren és időn felül álló megbecsülésnek örvendünk.

Ahogyan aztán elolvastam ennek a nyelvművelő lexikonnak az ifjúsági nyelvről szóló cikkét, öntudatom és büszkeségem egyre növekedett. Mert hogy egyetemi tanárok, nyelvtudósok véleménye szerint: „Napjaink egyik legfontosabb, legnagyobb hatású és leggyorsabban fejlődő nyelvi rétege az ifjúsági nyelv" — ezt igazán nem vártam. A következő megállapítás kissé lehűtötte ujjongásra készülő érzelmeimet: „Jelentőségében természetesen nem vetekedhet sem a köz- és irodalmi nyelvvel, sem a nyelvjárásokkal. . . a csoportnyelvek között azonban — a nagyvárosi nyelvhez és részben még a sportnyelvhez hasonlóan — megkülönböztetett figyelem, kiemelkedő hely illeti meg."

Olvastam, olvastam, és egyre jobban tetszett a dolog. Ki is jegyeztem magamnak, hogy az ifjúsági nyelv nem tolvajnyelv, mert pl. nem az a célja, hogy illetéktelenek előtt ártatlannak látszó képekkel és kifejezésekkel adjon utasítást a Nemzeti Bank páncélpincéjének a kifosztására. Az ifjúsági nyelv egyszerűen annak a kifejezője, hogy még nem vagyunk harmincévesek, és a szóképek meg fogalomkapcsolások terén, ha kell, sziporkázni is tud teremtő képzeletünk. Akasztófahumor, játékosság, maró kritika, szellemes visszavágás : ez jellemzi a mi tizenéves világunknak a beszédét. A cikk írója így teszi fel a kérdést: „Mindent egybevetve, hasznos, nyelvgazdagító, vagy éppen ellenkezőleg: káros, ártalmas nyelvi réteg-e az ifjúsági nyelv?" Válasza ez: „inkább hasznos, mint káros, de ahhoz, hogy méginkább egyértelműen értékes rétege legyen nyelvünknek, a szülők, pedagógusok, nyelvészek, írók józan hangú, türelmes felvilágosító, nevelő munkája