A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-01 / 8. szám
344 Nem elég csak megáll- nunk az Úr előtt, mikor elvonul előttünk, mint az első olvasmányban. Nem elég, hogy felajánljuk magunkat készségesen testvéreink szolgálatára, akár életünk áldozata árán is. Esztelen bizalommal kérni az Urat, hogy mehessünk a vízen feléje: ez az eleven, élő hitnek egyik jele. Képzeljétek csak el, hogyan néztek a tanítványok Péter után, mikor kilépett a csónakból. Ugyan mit kapsz érte? — kérdezte Judás. Péter, cirkuszt akarsz játszani? — kérdezte Bertalan. Te mindent elhiszel, ugye, Péter? — kiáltott fel Tamás. Mindig ilyen meggondolatlan volt, ilyen vakmerő — mondotta a testvére, András. S János szent rökönyödéssel kiáltott utána: Lépj vissza a csónakba! Te esztelen, meggondolatlan ember! » / S Péter megy, mert az Ür mondotta. S mert az Ur hívta, a vizen is menni tud. Mennyire emberi! Hogy csodálkoznak azon, aki Isten szavára különleges dolgokra vállalkozik! Mennyire hajlandók esztelennek mondani azt, aki teljes lélekkel szolgálja Istent vagy felebarátját! Aki komolyan veszi Jézusnak a szavát. * * * Aztán Péter süllyedni kezd, mert fúj a szél és hullámzik a tó. Süllyedni kezdünk, mert észrevesszük, hogy a többi nem így csinálja. Észrevesszük, hogy ez nem a mindennapos életforma. Rájövünk, hogy a hozzáértők — lélekbúvárok, statisztikusok — azt mondják, hogy a teljes odaadás, egész lélekkel való Krisztus-szolgálat, lemondás, áldozat: esztelen dolog. Emberi mércével akarunk mérni Isten dolgaiban. Pedig aki csak Jézusra néz, és csak az Ö szavát hallgatja, az eljut hozzá. A süllyedő Pétert az Úr keze emeli föl, és szelíden korholja, dorgálja: Kicsiny hitű, miért kételkedtél? Ha mindig az Úrhoz kiáltunk, amikor bajban vagyunk, mikor süllyedni kezdünk, mikor csüggedünk - mert a többiek nem így teszik —, akkor az Úr megmondja: Ne légy kicsiny hitű, higgy!
