A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-01 / 8. szám
343 halacskával. A világ végezetéig táplálja híveit saját testének, vérének szentségével. ,, Vegyétek és egyétek, ez az én testem, és ez az én vérem. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” ,, Vándorlásunk társa lett.” A vándorló Egyháznak az örök haza felé tápláléka Krisztus kenyere. Ha megvan bennünk a buzgóság és a lehetőség, mindennapi kenyerünk is lesz. Eleven a hitem az élő kenyérrel, az oltáriszentséggel szemben? Mekkora bizalommal indulok a vasárnapi szentmise és áldozás után a hétköznap küzdelmeibe? Szent Pál hitével, hogy senki minket el nem szakíthat a Krisztus szeretetétől? A katakombák falára rákarcolt kenyérkosár és a halacskák, valamint az első tudományos hitvitázó, hitvédő Jusztinosz apológiája mind arról beszélnek, hogy az ősegyházban eleven volt a hit a kenyeret csodásán megszaporító s minket saját testével, vérével tápláló Krisztus jelenléte iránt. Templomaink örökmécsese, az Úrfelmutatáskor elcsendesült, alázatosan leboruló hivő közösség, a nagy oltáriszentségi kongresszusok százezres és milliós tömegei és mindenkinek a személyes élménye — aki időt szakít arra, hogy fölkeresse vándorlásunk társát, és gyakran vegye az élet kenyerét — mind azt bizonyítják, hogy velünk van Ő, éltető szent testével, erősítő táplálékával. Úton járók eledele lett egészen addig, míg híveit el nem vezeti az örök menyegzős lakomába. S az örök boldogságot ebben a szép képben, a boldog vendéglátás, a közös testvéri asztal, az ünnepi lakoma képével akarta hozzánk közel hozni az Úr. Augusztus 12 - ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP ISTEN ÚTJAIRA HAGYATKOZNI A szentmise olvasmányai: IKir 19,9.11-13: ,,Állj az Úr elé a hegyref’ Rám 9,1-5: Kárhozatom árán is megmenteném őket. Mt 14,22-33: Péter a vízen jár. „Kicsiny hitű, miért kételkedtél?” Péter a vízen. Szorosan kapcsolódik — hiszen közvetlen folytatása — a mai szentírási szakasz a múlt vasárnapi csodás kenyérszaporítással. Az Úr fölmegy a hegyre imádkozni. A tanítványoknak meghagyja, hogy evezzenek át a túlsó partra. A hajnali őrváltás idején csak látják a tanítványok, hogy valaki a vízen járva közelít feléjük. Először megrémülnek, fölkiáltanak, mint akik kísértetet látnak, szellemet. De az Úr megnyugtatja őket: ,,Én vagyok, ne féljetek.” S most jön a sokszor meggondolatlannak ítélt Péter lelkes fölkiáltása: Uram, ha te vagy, parancsold, hogy a vízen hozzád menjek! * * *
