A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
283 zetmentő munka folyik. A népbűnök még ma is bizonyos kényelemszeretetben, mondjuk ki, lustaságban, álmodozásban, túl- tervezgetésben, vagy így is mondhatnék, sokszor kölcsönös bizalmatlanságban lesznek kellemetlenül láthatókká. Végre eljött az ideje annak, hogy a magyar egység hiányát újból vagy másképp fedezhetjük fel, mint régebben. Többet kell tenni a népünk egységéért. A magyar egység, a keresett nemzeti egység elhanyagolásától vagy hiányától még mindig szenvedünk. Tehát a jelen feladata új embertípus kirajzolása; evangéliumi alapon a mai embernek azt kell mondani: „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat"; „amit nem akarsz, hogy az emberek cselekedjenek veled, te se tedd a másikkal”. Ezen a téren a lehetőségek változatlanul ugyanazok: a templomok nyitva vannak, a szószéken senki sem akadályozza, hogy erkölcsös, humánus emberképet rajzoljunk meg, és lelkesítsük az embereket a közös munkáért, a magyar új haza megteremtésében. A magyar értékeket a múltból az egyház is szépen tudja megcsillogtatni: ezek felkutatásával, a magyar szentek, a magyar kiválóságok bemutatásával bizonyára igen jól tudunk hatni a mai generációkra is, különösen a fiatalságra. Amit e területen különösen ki akarok emelni: újabban úgy látjuk, a magyar kormány nagy elvárással van a katolikus egyház, de minden egyház felé. A Hazafias Népfront januári ülésén Pozsgay Imre főtitkár mondotta, hogy három területen különösen is elvárással vannak legfelsőbb szinten az egyházak magatartása és tevékenysége felé. Ezek a család megmentésének kérdései, az ifjúság új útra terelésének, vallásnevelési vagy közéleti és erkölcsi viselkedésének problémái, az öregek és betegek jobb sorsalakftása a családokban, és nem utolsósorban mint külön pontot említette meg a hazafiasságra való nevelést az egyházak munkaterületén is. Ezek elvárások. A családban kétségtelenül az egyház a legérzékenyebb, a legsúlyosabb kihívást éli át, elsősorban a válások sokasága miatt. Amikor évenként az új házasságok egyharmada szétbomlik, és újból csak árva, elhagyott gyermekek — legalább is az egyik féltől elhagyott gyermekek — kerülnek ugyan nem az utcára, hiszen visszahullanak a társadalom karjaiba, a társadalom nevelői apparátusára, amely lehet akármilyen tökéletes, sohasem pótolhatja az édesanyát, nem pótolhatja a család egységét, a családi otthon melegét. Szeretnénk többet foglalkozni a csa-
