A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
271 Ne vedd zokon, hogy ódon történetemnek, ennek az epizódnak a középpontjában olyan pofon áll, amely soha nem csattant el, de amelyre Szabó Pista egész életében jobban emlékezett, mint a testi fenyíték minden korábbi fájdalmára. Kis barátunk már 14 éves volt. Félárva, mert édesapját elvitte a tüdővész. Még egy teljes évet sem töltött a háborút követő nyomorból lassan magához térő család a peremváros villanegyedében vadonatúj bútorral szépen berendezett lakásban. A bútort vagonba rakták, az özvegy leköltözött Kalocsára, ahol nagy fia a gabonás cég kirendeltségének volt főkönyvelője. Pista a villatulajdonos családjában kapott az iskolaév végéig szállást. Egészen jól érezte magát, mert zongora is volt, amin minden kotta nélkül olyan szörnyű hangzavarokat tudott kiverni, hogy a házinéni szinte könyörögve kérte, csukjon be minden ablakot. Persze ezekre a 12 hangú skálára épülő improvizációkra csak akkor kerülhetett sor, amikor senki sem volt otthon. Szabó Pista egyáltalán nem álmodozott arról, hogy zongoravirtuóz lesz. Más akart lenni. Es hogy ez a más lehessen, latinul tanult, mert őszre négy év anyagából kellett különbözeti vizsgát tennie. A reálban német és francia volt, és a gimnáziumban, ahová készült, már a tízéves nebulók is a latin igeragozás rendkívüli alakjainak félelmében nyögtek. Úgy kezdődött az egész, hogy az ötödik órára, a történelemre nem jött be a tanár, Dr. Nemes Árpád, akit az egész osztály becsült, mert nyugodt tekintélyével a vad marhákat is rendben tudta tartani, és az a gané Gutmann is befogta a ronda száját, amikor Nemes Árpit tízpercben a folyosón meglátta. KriegI szerint ez a Gutmann kész pö- cegödör volt. Schlezinger azt állította, hogy Gutmann a vicceit a Bérkocsis utcában tanulja a piros lámpák alatti kapualjakban. Fogarassy másként vélekedett, azt állítván, hogy neki magának is nehéz az élete, amióta felfigyelt arra, hogy mostohaanyjának milyen áttetsző a hálóinge. Szabó Pistának is megvolt a jól kialakult elvi véleménye minden ilyen problémáról, és amióta a peremvárosi templom ministráns- klubjának lett a tagja, hetenként meggyónt az apát úrnál. Néha köny- nyen, néha kínlódva, néha azt várva, hogy elkergetik, mint aki már a biztos züllés útjára készül. Volt, hogy olyanról is suttognia kellett a rácson át, ami első alkalommal szörnyen megijesztette, pedig tudta, hogy nem tehet róla. Hiába kapott megnyugtató választ, mindig félt, hogy a mosásnál fájó titkára rájönnek. Hiányzott a tanár. Az osztályban a pusmogásból zsongás lett, a zsongásból a szokásos zűrzavar. Zakar a táblára kész marhaságokat
