A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

260

nak a Jézus Szíve Népleányai Társaságában. P. Bíró az első világháború idején nagyon erősen megtapasztalta kora szociális problémáit, a javak igazságtalan elosztását, az egyszerű nép vallási tudatlanságát, kulturális elhanyagoltságát. Ezek elleni küzdelemre, a nép anyagi és lelki felemelkedésének előmozdítására alapította a Társaságot. „Segítenünk kell mindig" — ez volt az elve. Hogy ez miben valósult meg, az adott körülményektől függött. Ezért munkásságunknak egyetlen ismertetőjele az volt, hogy az egyszerű népért dolgoztunk. A megvalósulás formája mind a 17 településünkön mást jelentett. Hitoktatás, lelkigyakorlatos házak. Jézus Szíve Szövetség, Szív-gárdák, tanyasi kápolnák, a hitoktató és apostolképző főiskola, a Xaveriánum a lelki felemelkedést mozdították elő. Száz személyt foglalkoztató nyomdánk, könyvesboltjaink, falusi vegyeskereskedésünk, kertészeteink, hímzőüzemünk, mozink, a templomi és búcsúkon történő árusítás, háziasz- szonyképző iskolánk, mezőgazdasági középiskolánk viszont egyaránt szolgálták az apostolkodást, a kulturális felemelkedést és az anyagi megsegítést.

VR: Hallhatnánk valamit a Társaság nevéről? Miért nevezték magukat ,/i éplányoknak"?

ÚJ: Alapítónk, P. Bíró Ferenc Jézus társasági atya alkotta meg nevünket. Az akarta, hogy kifejezze Társaságunk szellemét, amely Jézus Szívének emberekért égő szeretetéből táplálkozik; és célját: hogy a népért vagyunk és a népért élünk — népen a tanyai, falusi lakosságot értve, városban a munkásréteget, külföldön pedig a missziókat.

VR: A. Bíró egyik sajátos gondolata volt az anyag megszentelése. Súlyt fektetett erre a Társaság szabályainak megalkotásánál is?

ÚJ: A Társaság egyik, P. Bírótól örökölt sajátos elgondolása az anyag megszentelése. Alapja Szt. Ignác lelkigyakorlatából a fundamentumnak nevezett elmélkedés egy része: „Minden a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse azon cél elérésében, melyért alkottatott." P. Bíró azt akarta, hogy minden anyagot szenteljünk meg. Ezért foglalkozott a Társaság iparral, kereskedelemmel, gazdasággal - részben hogy így közvetlenül szenteljük meg az anyagot, annak helyes használatával, részben hogy a befolyt jövedelemből elsősorban egzisztenciális segítséget tudjunk nyújtani egyeseknek, és anyagi alapot teremtsünk a Társaság apostol kodására.

VR: Szerzetesrendnek tekinthető-e a Népleányok Társasága, vagy más a jogi helyzete?

UJ: Amikor alakultunk, 1921-ben, az egyházi törvénykönyv 673-as kánonja határozta meg jogi formánkat: a szerzeteseket utánzó társaságok közétartoztunk. De P. Bíró még ennek előírásait is túlságosan gátlónak érezte, legszívesebben csak magánfogadalommal kötötte volna le a testvéreket. Nem írt elő számunkra klauzúrát, nem ragaszkodott még az egyenruhához sem. Habitusunk, fátylunk sohasem volt. Az idő őt igazolta. Amikor először terjesztettük fel kon- stitúcióinkat Rómába, ott úgy találták, hogy életmódunk, előírásaink eszmei alapja egy „világi intézménynek", institutum saecularénak felel meg. Most még nem tudjuk, hol fogunk kikötni, ehhez alaposabban tanulmányoznunk kell az új kódexet, és várnunk kell Róma ajánlatát is, ahol most foglalkoznak ügyünkkel.