A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

22

ben növekedve — olvassuk a dokumentumban — a megkeresztelt hívők nyilvánvalóvá teszik, hogy az emberiség új életre születhet és felszabadulhat. Egyben azt is elismerik, hogy a Krisztus halálára való megkeresztelkedésből olyan erkölcsi követelmények folynak, amelyek nemcsak a személyes megszentelődésre hívnak, hanem arra is elkötelezik a keresztényeket, hogy küzdjenek azért, hogy Isten akarata megvalósuljon az élet minden szektorában.”

A vancouveri közgyűlés a limai dokumentum szellemében arra törekedett, hogy a lelki elem és az evilági elem közötti egyensúlyt kidolgozza, és a Tanács jövő munkáját erre az egyensúlyra központosítsa. Valószínű, hogy ebben a kényes és fontos kérdésben jelentős előmenetel történt, és ez egészséges jövő fejlődést biztosít. Már 1975- ben Nairobiban kimondták: ,,Nem lehet elválasztani az Egyház egységét az emberiség megújulásától.”

Olvashatunk a közgyűlés záródokumentumaiban olyan kitételeket is, amelyek bonyolult időszerű kérdéseket apokaliptikus hangnemben túlságosan szimplán közelítenek meg, és végeredményben nem sok haszon van belőlük. Példa: „Gazdasági érdekek, katonai hatalom, technológiai tudás és nemzetközi szövetségek soha eddig nem tapasztalt módon olyan hatalmi konstellációt alkotnak, amely összeesküdött a világ életének méltósága ellen: maga Jézus Krisztus ellen! ”

Nem volt hiány nézeteltérésekben és összetűzésekben sem, mint ahogy sor került néhány látványos kiengesztelődésre. A színtér olykor az Egyesült Nemzetek közgyűlésére emlékeztetett. Azzal a különbséggel, amelyet a Tanács főtitkára is kiemelt: „Mi itten nem kormányokat, hanem népeket képviselünk.”

Bizonyos nehézségek állandó jelleggel visszatérnek, sőt egyre mélyülnek. Lássunk csupán egy példát: az újkori reformból sarjadt egyházak egyre többen nőket is szentelnek a lelkészi szolgálatra; ez az ortodoxokkal (és majdan a katolikusokkal!) megvalósítandó teljes egység útjába megoldhatatlannak tűnő akadályokat gördít. Jellemző tény: senki se látja ennek a kérdésnek a megoldását, viszont erre a nehézségre hivatkozva senki se fordít hátat az ökumenikus együttműködésnek.

Tüntető kiengesztelődést tartottak olyan népek küldöttei, amelyek között a közelmúltban háborús összecsapások folytak: az Egyesült Államok és egyes közép-amerikai államok, Argentína és Nagy-Britannia, Franciaország és a Csendes-óceán államai (ezek a francia nukleáris kísérletek miatt kerültek ellenséges viszonyba).

A Nyugat és a kommunista Kelet közötti feszültség, amely nagy volt a Tanács régebbi közgyűlésein, enyhült; ennek egyik következménye az lett, hogy az orosz ortodoxok kényes helyzetére való tekintettel meglehetősen kimért tiltakozást emeltek Afganisztán szovjet megszállása ellen. Ugyanakkor egyértelműen és élesen elítélték a közép-amerikai és dél-afrikai politikai igazságtalanságokat.