A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
23 A feszültség - mint ahogy a világpolitikában is - a gazdag Észak és az elnyomott, szabadságáért küzdő Dél között éleződött ki. Néhány példa erre az új problémakörre. A Tanács pár éve foglalkozik az atomfegyverek gyökeres elvetésével, és ez a vancouveri közgyűlés egyik nyilatkozatába is belekerült. A harmadik világ küldötteit erősen aggasztotta ez a tipikusan amerikai és európai tájékozódás: ha a nukleáris problémát elválasztjuk az igazságosság követelményétől, akkor a béke kérdését leszűkítjük az Atlanti-óceán északi térségére, és megoldásjavaslatunk teljesen elégtelen. A világbéke elsősorban a gazdag és a szegény népek közötti igazságosság kérdése. Valaki még ezt a megjegyzést is hozzáfűzte: Különös, hogy azok az egyházak, amelyek a náci elnyomás idején szíwel-lélekkel az ellenállást pártolták, most, hogy a feketék felszabadításáról van szó, egyszeriben pacifisták lettek. A közgyűlés természetesen törvényhozói és választási feladatokat is ellát. Megválasztja a Tanács hat elnökét és központi bizottságának 120 tagját. Megszabja, hogy a legközelebbi közgyűlésig milyen irányelvekhez kell igazodnia a Tanács genfi központjának. Megvizsgálja a régebben hozott irányelvek végrehajtását. A Vancouverben megszabott irányelvek első feladatnak említik a Krisztus Egyházának szervezeti egysége érdekében végzendő munkát; ez az elmúlt évekhez képest jelentős hangsúlyeltolódást jelent, és talán új korszakot nyit a Tanács életében. (Megjegyezhetjük, hogy az ökumenikus teológia jelenleg az egység megvalósulását az összes egyházak jövendő egyetemes zsinatában látja.) Második feladatnak megmarad az ellenpólus: több igazságosság és béke. További feladatok, amelyeknek előtérben kell maradniok: evangelizálás (amely nem szenvedhet hátrányt a vallásokkal folyó párbeszéd részéről), ökumenikus tanulás (vagyis a tagegyházakkal való együttélésből adódó tanulságok), a Tanács jobb viszonya a tagegyházakkal. 1984 elején összeül az új központi bizottság, amelyben most, a Tanács élete során először, az ortodoxok jelentik a legerősebb csoportot. A közgyűlés meghatározta irányelvekből ezen az ülésen bontakozik majd ki a konkrét munka- program. Hamarosan fontos személyi változásokra kerül sor a genfi központban; ezek a változások is jelentősen befolyásolják az Ökumenikus Tanács munkáját. 1985-ben lejár magának a főtitkárnak, Philip Potter lelkésznek a hivatali ideje is. Kétségtelen, hogy az Egyházak ökumenikus Tanácsa korunkban a keresztény élet vérkeringésének egyik ütőere; minden sajátos keresztény probléma és jövő távlatokra nyíló reménykedés ugyanúgy átjárja a Tanácsot, mint pl. a katolikus Egyházat. A Tanács nem valami szuperegyház, és egyáltalán nem egyház, hanem egyházak és közösségek belső feszültségekkel teli, a jövendő egységet kereső testvéri összefogása. Ideiglenességével, sokféleségével és sajátos dinamizmusával ugyanúgy a jövő egység csírája, mint a katolikus Egyház a maga masszivitá- sával, hitbeli és szervezeti egységével, kötöttségeivel és (látszólagos?) nehézkességével.
