A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-05-01 / 5. szám
196 Szent Pál apostol a korintusiakhoz írt első levél 15. fejezetében idéz egy ilyen ősi jegyzéket: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint. Eltemették, és — ugyancsak az írások szerint — feltámadt a harmadik napon; és megjelent Kéfásnak, majd a Tizenkettőnek; azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban elhunytak; azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak.” A globális bizonyosságon túl nem merült fel a megjelenések kimerítő, részletes elbeszélésének igénye. A szövegek csak emléktöredékeket tartalmaznak. A kezdeti időkre visszamenő emlékekben talán még az a meglepetés, kapkodás, izgatottság is ott lüktet, amelyet Jézus váratlan feltámadása okozott. Jellemző dolog, hogy a négy evangélium és az Apostolok Cselekedetei elbeszélik azt, hogy Jézus megjelent az összes apostolnak; de aligha lehet megállapítani, hogy a négy szövegben egyazon eseményről vagy több, egymástól különböző megjelenésről van-e szó. összesen hét elbeszélés szól erről a megjelenésről; két csoportba oszthatók, attól függően, hogy Jézus megjelenését Jeruzsálembe teszik (Lk 24; Jn 20; Mk 16,9—20; ApCsel 1), vagy pedig Galileába (Mt 28; Jn 21; közvetve, utalással Mk 16,1-8). E két csoport hagyomány közül egyik sem látszik tudomást venni a másik helyen történt jelenésről. Elképzelhető, hogy a jeruzsálemi és a galileai őskeresztény közösségek egymástól függetlenül alakították ki a kétféle hagyományt: mindegyik a saját helyi (földrajzi és személyekhez, apostolokhoz fűződő) utalásokkal társította a feltámadás hitét és hagyományát. Általában az elbeszélésekből nagyon nehéz vagy lehetetlen megálapítani az időrendet, a pontos helymegjelölést, Jézus szavainak a szószerintiségét. Jellemző a következő eltérés: Lk 24,50—51 szerint Jézus még húsvét éjjelén Betániában végleg búcsút vett apostolaitól; a szintén Lukácstól származó ApCsel szerint viszont feltámadása után 40 napon át többször megjelent nekik, és utána ment a mennybe. Ha a jeruzsálemi és a galileai megjelenéseket mindenképpen időrendbe akarjuk állítani, talán előbbieknek kell feltételeznünk az Úr galileai megjelenéseit; ha előbb Jeruzsálemben jelent volna meg, nehéz lenne megmagyarázni, miért kellett még Galileába menniük. Érthetőbbnek tűnik az, hogy a tanítványok Jézus kereszthalála után, sőt a feltámadt Krisztusnak az asszonyokhoz intézett utasítására, Galileába mentek, a galileai jelenések után tértek vissza Jeruzsálembe, és ott találkoztak utoljára az Úrral. Tarthatatlannak tűnnek azok az időrendi utalások, amelyeket Lk 24-ben olvasunk (hogy annyi minden történt húsvétvasárnap este), valamint Jn 21-ben (hogy az apostolok húsvét után egy héttel még Jeruzsálemben voltak, feltételezve, hogy utána el kellett Galileába is menniök).
