A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-05-01 / 5. szám

195 1981-ben 600000 és 800000 közöttire becsülték azoknak a hí­vőknek a számát, akik Szöulban ősz szejöttek az egyházmegye 150 éves alapításának az emlékünnepén. A va­tikáni évkönyvek statisztikai adatai szerint pedig a fejlődés továbbra is örvendetes: átlag 9% egy esztendő­ben. Közel másfélmillió most már a katolikusok száma Dél-Koreában. 1981-ben majdnem 90000 felnőttet kereszteltek meg, ami óriási száza­lék. Nagyon komoly belső misszió történt egész Korea-szerte. 1981-et „Felebarátunk evangelizációjára szentelt esztendőnek" tették meg. 1981 végén 944 koreai pap volt, ami Boldog Kim András majdnem 5%-os növekedés az előző esztendőhöz képest. 1982-ben három nagyszeminárium volt Koreá­ban 757 szeminaristával. Ezek az adatok reménnyel töltenek el bennünket. Hálás öröm­mel dicsérjük Istent a koreai egyház kétszázéves gyönyörű történeté­ért, és imaszándékunk az, hogy a harmadik évszázadban is fejlődjön, növekedjen, virágozzon Isten országa Dél-Koreában. A hívők tanúság­tevő életükkel nyissák ki szomszédaik, rokonaik szemét, szívét és lel­két, s a valamikor egy ember és egy család által Pekingből behozott fény áradjon egyre szélesebben Kelet-Ázsia óriási térségeire. Nagy Ferenc KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK TÖRTÉNETI MEGKÖZELÍTÉSE (Második és befejező rész) Globális bizonyosság a Feltámadott megjelenéseiről A bibliai szövegek irodalomkritikai vizsgálata azt mutatja, hogy az első időkben a Feltámadott megjelenéseinek csak globális bizo­nyosságát tartották szükségesnek. Ez viszont annyira szükséges volt, hogy a hivatalos tanúk különféle listáit állították össze, és használták az igehirdetésben.

Next

/
Thumbnails
Contents