A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-04-01 / 4. szám
174 A szomszéd néni a falhoz támasztja a seprőt, és összeteszi a két kezét, ahogyan unokáját, a kis leüt szokta imádkoztatni: — Pisti, imádkozzál. . . mondd el a miatyán kot... érted?... Imádkozzál, de előbb feküdj vissza az ágyadba. .. A szószéken magasba lendül a prépost úr hangja. Azt emlegeti, hogy nemcsak húsvétvasárnap kell eljönni a templomba. A kisfiú a kandeláber mellett most arra gondol, hogy szülei még húsvétvasárnap sem jönnek vele. Tegnap megnézték a föltámadási körmenetet, utána sonka, tojás, túró került az asztalra, aztán felöltöztek és elmentek Simonékhoz. Lali már felnőttnek számít, a maga útját járja. Ö, a gyerek, ott maradt egyedül a lakásban. Kívülről rázárták az ajtót avval, hogy rövidesen hazajönnek. Csak aludjon nyugodtan, a villanyt égve hagyják a szobában. Nem, nem félt egyedül lenni. Hiszen hallotta eleget, hogy már nagyfiú, és nincs is mitől félnie. Nem húzta a fejére a paplant, a Drakula sem jutott eszébe. A tapéta mintái közt kóborolt tekintetével először úgy, mintha meseerdőben sétálna, aztán úgy, mintha elvarázsolt kert virágait akarná csokorba szedni. Kicsit nyugtalanul, kicsit szorongással, de elaludt. Már korábban is előfordult, hogy álmából valami ismeretlen, fojtogató érzés felriasztotta. Volt, hogy föléje hajló édesanyját sem ismerte meg, bátyja után sikoltozott, mert az még nem járt társaságba, így otthon maradt, amikor a szülők szórakozni mentek. De a múlt éjjel szörnyű volt, amit érzett. Mit? Nem tudja megmondani. Amikor a félelem szinte kidobta ágyából, körülötte vad forgásban keringtek a falak. Annyira sikoltozott, hogy Forgóék is felébredtek. A prédikációnak vége. A papok fölmennek az oltárhoz, hozzák az arany kelyhet. A templom csupa fény és ujjongó ének. Szabó Pistinek még fülébe cseng a prédikáció utolsó mondata: Bocsássunk meg egymásnak! Anya neki nem akar megbocsátani soha semmit. Ma reggel is kiabált vele, hogy micsoda szégyent hoz a családra. Nagyfiú létére ilyen komédiát csinál. De az az öregasszony is jobban tenné, ha a nevelési tanácsait megtartaná magának. Apa úgy tuszkolta ki a lakásból, hogy ne hallja a kíméletlen és igazságtalan szemrehányást. Mert vele anya csak így bánik mindig. Igenis, igazságtalanul. Megnyálazza az ujját,és odanyomja a kandeláber fémtestéhez. — Ráz. . . nagyon ráz. . . — suttogja magában, és letérdel, mert most mindenki letérdel a templomban.
