A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-04-01 / 4. szám
166 Sík jellegzetes mozdulatával fölvetette a fejét, és csak ennyit mondott: „Irigylem önt, kisasszony, mert önre még nagy gyönyörűségek várnak az életben! Mint lelkivezet ő Szalézi Szent Ferenc tanítványa és rokona. Igazi nagykorú keresztényekhez illő vezetés volt az övé. Erős, önálló, független lelkeket nevelt, nagy realizmussal, gyakorlatiassággal, józansággal: „hétköznapi keresztényeket . Mindenestül pozitív beállítottságával a jó minden szikráját fel tudta fedezni és fölszítani a rábízottakban. Nagyon fontosnak tartotta egész nevelésében és irányításában az emberi alapot, a természetes erényeket, hiszen a kegyelem a természetre épít. Ez, sajnos, abban az időben nem volt mindennapi. Érdekes, hogy ez a kifinomult, intelligens ember szívből szerette és méltányolta az egyszerű lelkeket, társadalmi értelemben véve is. Boldogan járt ki a szegedi tanyákra ismeretteijesztő előadásokat tartani. És — ez is egészen mai — végtelenül megértő volt a szenvedő, megpróbált, megkísértett lelkek, s ugyanúgy a „peremkeresztények és a vallástól távol állók iránt is. Valaki megörökítette ezt a tanácsát: ..Ilyenkor ezt a fohászt kell elmondani: Istenem, hiszek tebenned, remélek tebenned, szeretlek téged, bár e pillanatban se nem hiszek benned, se nem remélek benned, se nem szeretlek téged. Lehetetlen itt meg nem említenünk azt a finom kisugárzást, ami nem egy megtérést hozott létre körülötte, holott — azaz hogy éppen mert — semmi sem állt távolabb tőle a prozelitizmusnál. Szerette fölemlíteni Radnóti esetét. Kitűnő doktorátusának estéjén azzal a kéréssel jött hozzá, hogy keresztelje meg. „De hiszen soha ilyesmiről nem esett szó közöttünk!” — képedt el a professzor. „Éppen azért!" — volt a válasz. Amit egyénileg tett, azt egy ország lelkivezetőjévé vál- v a művelte éveken át adventi és nagyböjti konferenciasorozataival. Még mindig sajnálatosan kevés vált ezekből nyomtatásban közkinccsé. Rónay György szép jellemzését idézzük: „Ismét egy teljes té- tovaságban és tanácstalanságban vállalta a „szolgálatot '.olyan vallásos,keresztény szellemnek és életstílusnak a kialakítását, amely az adott körülmények között, az adott társadalomban, hic et nunc élhető, gyakorolható, és a jövő távlataiban is „posszibilis Mint minden nagy kezdemény, teljesedése után ez is kevésbé hat újnak, mint amilyen a maga pillanatában volt; kivált, miután a zsinat mindazt teljesítette, amit ez a „keresztény humanizmus hirdetett és kiformálni igyekezett: egy a régihez képest újfajta, nyílt és nyitott, a világ iránt bizalmat tápláló, tőle nem elforduló, hanem formálására belé álló, kötetlen és önzetlen, nem mozgalmi ábrándokban, hanem felelős személyiségben gondolkodó kereszténységet. Olyat,
