A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-04-01 / 4. szám
152 (3) Az apostolok tehát arról vallanak, hogy a Feltámadottal találkozni nem ugyanaz az élmény, mint a földi Jézussal kapcsolatban lenni. Megtapasztalásuk meghaladja minden egyéb emberi tapasztalat megszokott kereteit; nem lehet visszavezetni sem a Jézussal való történelmi kapcsolatra, amelyben halála előtt részük volt, sem a közönséges hittapasztalatra, vagy annak egy sajátos fajtájára, a misztikus elragadtatásra. Arról van szó, hogy a feltámadott Krisztus szuverén kezdeményezésére ők, akik ki vannak szemelve a tanúságtételre, személyes kapcsolatba jutnak a Feltámadottal. Ennek a megtapasztalásnak van érzéki oldala is. Szent Pálnál, aki Jézust földi élete során nem ismerte, ez a megtapasztalás apokaliptikus látomásként jelenik meg. A többi tanúnak Jézust fel kell ismernie, hogy feltámadásának valódiságában higgyenek; számukra tehát ez a megtapasztalás bizonyos mértékig a bizalmas, megszokott kapcsolatok külső formájában jelentkezik; pl. Tamás megtapinthatja Jézus sebhelyeit, máskor pedig az egész csoport együtt étkezik Jézussal. Közben, mint a (2) pontban már utaltunk rá, Jézus azt is világosan megérteti velük, hogy ő már túljutott azon az evilági létmódon, amelybe tanúi továbbra is bele vannak ágyazva. Az elbeszélések történelmi megbízhatósága Milyen biztosítéka van a történésznek arra, hogy a kezünkben levő evangéliumok és egyéb biblikus szövegek megbízható értesítést nyújtanak arról, amit az apostolok kezdetben elmondtak a Feltámadottal való titokzatos találkozásaikról? Ez a kérdés annál sürgetőbbnek tűnik, mivel a megjelenésekről szóló különféle elbeszéléseket apró részleteikben lehetetlen egymással összhangba hozni. A megjelenések megtapasztalása, amely az apostolok hitének végső alapjait lerakta, igen erősen egybeforrott magával a Jézus feltámadásába vetett hitükkel. Éppen ezért a hittel együtt a jelenések emléke is élénken megmaradt. Ehhez különféle tényezők szilárd biztosítékul szolgáltak. Ilyen tényező elsősorban a keresztény közösségek belső szerkezete; nevezetesen a Tizenkettőnek, továbbá az egyéb apostoloknak, a hithirdetőknek, a helyi vezetőknek a szerepe. Ilyen vezetés mellett szigorúan őrködtek afelett, hogy az igehirdetés, a hagyomány fejlődése rendben, a kezdetekhez való hűségben történjen. Ilyen tény az is, hogy a hit szüntelenül azoknak a tanúságtételére hivatkozott, akiket Lukács (evangéliuma előszavában) „a szemtanúknak” nevez.
