A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-01 / 3. szám

114

Béky Gellért

SZÁLL A DARU.. .

3. Három és fél évig sínylődtek ezen a kis szigeten az ide tolon- colt keresztények. Soraikat a folytonos éhezés, megalázó bánásmód, a szüntelen robot, fáradtság és az állandó bizonytalanság testileg-lel- kileg erősen megtizedelte (halál, a hittől való elpártolás). A kínzók hol vak kötelességtudatból, hol fásult közömbösséggel, hol meg szadista ösztönüknek hódolva tettek meg mindent, hogy még jobban megkeserítsék a keresztényeknek amúgy is sanyarú napjait. De még talán ezeknél a kínoknál is jobban fájhatott az árulók, a besúgók ármánykodása. Mert sajnos ilyenek is voltak. Nemegyszer éppen ők biztatták, nógatták a különben sem finom börtönőröket a még durvább, kegyetlenebb bánásmódra. ..

A dombtetőn még mindig látható a kis faházikóhoz hasonló kőoszlopocska (hokura) — olyan szekrényszerű, fülkés oltárféle —, amely előtt időről időre prédikációval, rábeszéléssel próbálták ezeket az egyszerű embereket hittagadásra bírni. Tehát az „agymosás" sem hiányzott a kínzások leltárából.

Szinte hihetetlen, hogy épp ezen a parányi szigeten, a békének ebben a tengeri oázisában történtek ilyen szomorú dolgok. Valóban a béke szigete a Curusima a Japán Beltengerben. Ma tágas tető, alatta padok, asztalok várják az ide zarándoklókat, kirándulókat pihenésre. „Tenbódaj": kilátó, mint az útjelző mondja az útelágazásnál. Felséges kilátás tárul elénk innen a sokszigetes Beltengerre. A két nővér, főleg a fiatalabbik, gyermek módjára örült a látványnak. „Olyan, mint nálunk otthon, Gotóban!" kiáltott fel lelkesen, ahogy a kis hajóra szállva elénk tárultak a szigetek kacskaringós partjaikkal.

Fás, erdős-dombos szigetek mindenfelé. Dél felől egy nagyobbacska sziget emelkedik ki sejtelmesen a tengerből magas hegyeivel. Az a Sódo-sima (Kisbáb-sziget), a turisták kedvence. Híres szépségű, védett sziget, az olajfa is szépen növekszik az enyhe éghajlaton.

A táj most sem más, mint százhúsz évvel ezelőtt volt. Az ide száműzött keresztények is ezeket a szigeteket látták nap mint nap szomorú robotolásuk ideje alatt, mint mi most. Akkor is ilyen átlátszó kéken ragyogott az őszi ég a zöld tenger fölött, mint ma. Mégis más az, ha valaki örökké fáradtan, piszokban, korgó gyomorral, álmatlan éjszakák után fázósan dideregve a téli fagyos szélben bámulja réveteg a tündéri tájat, és ismét más, ha — mint pl. mi most — kényelmesen eddegélve az ízletes ebédet, szabadon, gond nélkül járogat- ja szemét a százféle varázsos szépség felett.