A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
115 Nekik csak egy hosszú fabódé szolgált menedékül éjszakára és a hideg téli hónapok alatt. Ez is a sziget legszelesebb, legzordabb oldalán feküdt. S éjszakára azt is rájuk zárták. W.C. csak egy volta nagy tömeg számára. Most két modern W.C. is van a szigeten, a sírok közelében, meg lent a kezdetleges kikötőben. Úgy láttam, még ezek a szigetecske legújabb, legmodernebb építményei. Ez is arra vall, hogy aránylag sokan felkeresik a Curusimát az év folyamán. 4. Milyen furcsa paradoxona ez az emberi titoknak: a gonoszság titka (2Tesz 2,7), az elnyomás, a kínzás ördögi gonoszsága (ha nem is éppen békés) koegzisztenciában él a legszebb erényekkel: a hősies hittel, reménykedő bizalommal, nagylelkű megbocsátással. Itt a barbár, nyers hatalom; a kicsinyek, szegények, védtelenek, kiszolgáltatottak irgalmatlan megtiprása, kigúnyolása — ott meg a lélek, a szellem, a szenvedő szeretet diadalma a vak, ostoba, gyűlölködő, tehetetlen ellentmodás, a rossz fölött. A kereszt látszólagos értelmetlensége, hiábavalósága, az áldozat kilátástalansága, az árulás siralmas vigasztalansága a halált legyőző, csendesen tűrő szeretet fénycsóvájában. A föltámadás némán éneklő szigete ez a Curusima. . . Mindennek már több mint százhúsz éve. A szegények, a kicsinyek, az erőtlenek győztek, ahogy írva van: övék a mennyek országa. A földbe esett kicsi mag ők, amely százszoros termést képes hozni. Nem Olimpiászon győző bajnokok. Küzdelmüket nem kísérte figyelemmel a világ, a sajtó, a rádió, a tévé. Olyanok voltak, mint a fű, amelyet egy időre piszokba, sárba, iszapba hajlít a vihar és az ár. Senki sem sajnálkozik rajtuk, senki sem hajol feléjük, hogy felsegítse őket. De elvonult a vihar, megszelídült az ár, és a hit virul tovább. És zúg, mormol a tenger szüntelen, körülmosva, körülcsókolva a sokat szenvedett, sokat tapasztalt szigetecskét. A mai napon talán örvendezőbben teszi, mint szokta. Hiszen a két fiatal japán nővérke, akik ma velünk vannak, bizonyos értelemben e sziget jogos örökösei. Egyik „lelki" ősük éppen ezen a szigeten szenvedte át annak idején a föltámadás agóniáját. Az idehurcolt keresztények között a legkimagaslóbb egyéniség egy alig huszonkétéves lány volt. Valahogy ő lett a kis csoport lelke. Hite lángolt, bátorsága töretlen maradt mindvégig. Alighogy visszamehettek Nagaszakiba a három és fél éves élő vértanúság után, máris munkához látott. Szükség volt akkor minden kézre, hiszen a szó szoros értelmében a semmiből kellett előteremteniök a megélhetéshez szükséges eszközöket, a kenyeret. Távollétük alatt elpusztult minden, vagy elhordta a környék népe. Iwanaga Maki (így hívták ezt a bátor, áldozatkész hajadont) a Cuvanóból hazajött három más fiatal lánnyal (mind fölül volt már a
