A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-01 / 3. szám

108

Az tehát a problémád, Katóm, hogy hogyan viselkedj azokkal szemben, akik semmiféleképpen nem akarják befogadni a nekik nyújtott szeretetedet? Igaz, könnyebb lenne hátat fordítani az illetőknek, és távoltartani magadat tőlük. De nehéz ezt megtenni, mert együtt kell dolgoznotok. így csak egyet ajánlhatok, köszönj akkor is, ha nem fogadják mindig a köszönésedet; adj egy kedves mosolyt akkor is, ha kimért arccal mennek el melletted. Mert ha látják, hogy te mindig kedves és barátságos vagy velük, akkor talán megváltoznak,és végül mégis elfogadják a feléjük irányuló kedvességed. Vagy továbbra is hidegek és kimértek maradnak, de neked akkor is meglesz az a semmivel össze nem hasonlítható jó érzésed, hogy megtartottad a legfőbb isteni parancsnak a második részét is, az emberek iránti szeretet parancsát.

Egy érdekes példát mondok el saját életemből. Egyik munkatársammal — nevezzük Áginak — igazán jó és barátságos munkatársi viszonyban voltam. Egyszer aztán észrevettem, hogy mindig hidegebb és barátságtalanabb lesz irányomban, annyira, hogy már a köszönésemet sem fogadta, és mindenképpen került. Tudtommal soha semmivel nem bántottam meg, így nem értettem viselkedését. Karácsony előtt odamentem hozzá:

— Ági, ha akaratlanul bármivel is megbántottalak, sajnálom, és kérlek, hogy bocsáss meg nekem.

— Nem tudok megbocsátani — hangzott hidegen a válasz.

Igen fájt, és azt hittem, többet nem tehetek. De tehettem - és tettem is. Karácsonyra, januári névnapjára, húsvétra, júniusi születésnapjára mindig küldtem egy-egy üdvözlő, gratuláló lapot a címére, továbra is köszöntem neki, mindig a legudvariasabban viselkedtem, ha munkatársi viszonyunk úgy kívánta. Végül is megtört a jég, és a nyári vakáció után újra úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna közöttünk. Soha nem kérdeztem, miért haragudott rám, ő sem mondta. Csak örültem, hogy szeretetemmel sikerült megtörnöm a jeget és visszaállítanom a régi meleg hangot.

És utoljára, de nem utolsósorban, gondolj arra is, hogy Krisztus Urunk mennyire szeret minden embert — és milyen kevesen vannak, akik elfogadják az Ö végtelen szeretetét. És Ö mégis szeret! Hogyan is írta ezt Prohászka az Elmélkedésekben? „Mi pedig félnénk szeretetünk kárvallásaitól itt a nagy, legszentebb Kárvalló lábánál?”

Add tehát a szeretetedet mindenütt, akkor is, ha nem találsz viszonzásra, de ne feledd el elfogadni azoknak a szeretetét sem, akik téged szeretnek — mert nemcsak adni, de elfogadni is kell a szeretetet!