A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
102 Nagyböjtben sok katolikus igazán „jó formában" van. Külön erőfeszítés árán jobban imádkozik, megosztja a magáét másokkal, viseli a szenvedés vagy a másokkal való bajok keresztjét. Szentírásos katolikussá válik: szívja magába Isten igéjét a nagyböjti bibliaolvasásokon. Szentségi életet élő katolikussá válik: gyakrabban gyónik és ál- dozik. Apostolkodó katolikussá válik: hálás a hit kegyelméért, és kész arra, hogy másoknak megvigye Jézust, még akkor is, ha megmosolyogják vagy fintorognak rá. Nagyböjt idején a katolikusok a bűnt emlegetik, ezt a szót, amelyet a világ kitörölt a szótárából, amelyet manapság nem illik kimondani, még bizonyos egyházi körökben sem. Pedig, ahogy XII. Pius megállapította, ez a legnagyobb bűn: a bűn iránti érzék elvesztése. Nagyböjtben a katolikusok bocsánatot kérnek Istentől bűneikért: az igazságtalansággal, önzéssel, nemi erkölcstelenséggel elkövetett bűneikért. És azért imádkoznak, hogy tudják „elkerülni a bűnre vezető alkalmakat". Mindehhez vegyük hozzá az Úr Jézus legfontosabb nagyböjti életszabályát, amelynek megtartása a legnagyobb penitencia lehet, de a nagyböjtöt ez teszi igazán értékessé. „Amikor böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. . . Amikor te böjtölsz, kend meg fejedet, és mosd meg arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked." (Mt 6,16-18.) Mennyei Atyánk azt szereti, aki derűs mosollyal éli a nagyböjtöt. Békési István VASARMAPI GOMDOLATOK Március 4 - ÉVKÖZI 9. VASÁRNAP TÖRVÉNY, MEGIGAZULÁS, ÁLDÁS A szentmise olvasmányai: 5Móz 11,18.26-28: Isten áldást és átkot állít elénk választásra. Róm 3,21 —25a: A hit által nyerjük el a megigazulást. Mt 7,21—27: Aki Jézus tanítását követi, biztos alapra épít. Böjtelőnek, a nagyböjtöt megelőző vasárnapoknak szoktuk mondani a karácsonyi ünnepek és hamvazószerda közé eső vasárnapokat. A számuk változó, aszerint, hogy hosszabb vagy rövidebb a ,,farsang”.