A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
103 A Megváltó nagy titkainak ünneplésére készülünk a nagyböjt folyamán. Mindhárom szentírási szakasz segíteni akar, hogy előkészületünk igazi legyen. A boldogság és a boldogtalanság útja az emberi döntésen is fordul. Hiszen az Úr kinyilvánította a Törvényt, int a Másodtörvénykönyv. Az alaptörvényeket szívünkbe is beleírta a Teremtő: szívünk hústábláira, mint Szent Pál tanítja. De magunknak is mindig szemünk elé kell állítani az Úr parancsait. Ha nem is úgy, hogy pergamenre írva, magunkon hordozzuk. Emlékezetünk felfrissítésére lehetnek különböző módszereink. De hogy az Úr törvényét, az élet és a boldogság útját el ne tévesszük, döntő fontosságú kérdés. Élet és halál kérdése. * * * Ezért balga ember, oktalan hallgató, aki csak hallgat, és nem cselekszik. A Hegyi Beszédet is a boldogság ígéretével kezdette az Üdvözítő. De az Igének nemcsak hallgatói, hanem megvalósítói is kell legyünk. Másként iparkodásunk, boldogságvágyunk és álmunk — homokra épített vár. „Boldogtalan ember, ki nem néz az égre. . . Az ilyen embernek az élet is halál. Boldog ember, aki Isten útját járja. . . Az ilyen embernek a halál is élet.” (Gárdonyi Géza) * * * Elet — lelki szabadulás és bízó remény élete —, merta Teremtő és a Törvényadó Isten — megtévedt gyermekinek („mindannyian vétkeztek, és Isten irgalmára szorulnak”, megigazulást csak tőle várhatnak) — Fiában szabadítót és üdvözítőt adott. „Benne van a megváltásunk - vére árán.” * * * A hivő lélek így indul a nagyböjtnek, a megváltás nagy titkait évenként ünneplő szent időnek. Igyekszik még jobban megismerni az Üdvözítőt. Megváltó kegyelmében önmaga és a többiek javára mind bővebben részesülni. Vére tisztító és gyógyító erejében a bűntől szabadulni, az élet forrásába mind erősebben kapcsolódni. A szenvedés és a kereszt közös emberi útjára Azzal akar erősebben rálépni, aki ezt előtte és érte végigjárta. A halál felett azzal akar győzni, aki legyőzte a halált és elhozta az életet.