A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

86

dícióival és a materializmusnak elkötelezett államhatalommal is.

Mint ismeretes, a Szentszék és a magyar állam 1964-ben, a magyar hierarchia formális bevonása nélkül ún. részleges megegyezést kötött, mely az egyház és az állam közötti kapcsolat új szabályozását, illetve egy nyilvánosságra nem hozott jegyzőkönyvben lefektetett problémák megoldására rendszeres találkozásokat volt hivatva biztosítani. Az állam ragaszkodott ahhoz, hogy előszóra személyi kérdéseket rendezzék úgy, hogy az egyházmegyék élére az állam által is elfogadott lelkipásztorok kerüljenek. A Szentszék beleegyezett a személyi kérdések elsőbbségébe, mivel ez a megoldás az egyházmegyék kormányzásának biztosításán kívül a Magyarországon megkezdett „keleti politika” szempontjából is elfogadható megoldásnak ígérkezett. Casaro- li érsek 1977-ben Bécsben egy beszédében így fogalmazta ezt meg: „Gyakran hallható az a kritika, hogy a Szentszék az intézményes problémákat vagy a püspökkinevezéseket előnyben részesíti a lényegesebb kérdések kárára. A Szentszék első gondja a ,célok rangsorában'az egyháznak és cselekvésének, valamint a vallási életnek teljes szabadsága; a kivitelezések rangsorában' azonban nem lenne okos, hogy a jelenben lehetségest visszautasítsuk, mert csak rész és tökéletlen - feltéve, hogy az a lehetséges nem jelent akadályt a végcél elérésében; végül meg kell gondolni, hogy az ezközök rangsorában a cél elérésére mi a legszükségesebb." A Szentszék számára a püspökkinevezések tehát kiindulólépések voltak a megkezdett úton való továbbhaladásra, a lelkipásztori kérdések megoldásának érdekében.

1976 februárjában a pápa Lékai Lászlót esztergomi érsekké és ezáltal Magyarország prímásává nevezte ki — ezzel teljessé vált a magyar hierarchia. Ma Magyarországon több a püspök, mint a háború e- lőtt. 1964 óta a Szentszék a magyar állam hozzájárulásával 26 új püspököt nevezett ki, s 28 esetben eszközölt változást a magyar hierarchia összetételében, utoljára 1982. április 6-án. A belső problémáknak és a lelkipásztorkodás kérdéseinek megoldása azonban nem jutott túl a kezdeti stádiumon. A Szentatya a magyar főpapoknak tartott beszédében ki is emelte, hogy mivel a hierarchia immár teljes, erősen reméli és bízik benne, hogy a főpásztorok a jövőben arra fognak törekedni, hogy az egyház helyzetét javítsák, és az írásbeli jelentésekben lefektetett belső egyházi problémák megoldását megtalálják.

Mert bár Lékai bíboros prímás és Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője joggal hivatkoznak már megoldott problémákra vagy a lelkipásztori munka lehetőségeinek bizonyos bővülésére, és főleg az egyház és az állam közötti viszony fokozatos javulására, az elért eredmények nem vezettek a magyar egyház jövőjét egyre inkább fenyegető jelenségek feltartóztatásához. A vallási tudat-