A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

81

Jacques Berthieu akkor született meg Franciaország Polminhac nevű kis falujában, amikor Kossuth Lajos már börtönben ült, és éppen angolul tanult. Az újszülött erről persze semmit sem tudott. Sőt arról sem, hogy igen vallásos szülei kívánságára azonnal születése napján összefonódott élete Krisztussal, azaz megkeresztelték. Hogy tényleg sikerült ,,jól bemártani” már világrajövetelekor, bizonyítja az is, hogy — miután apja beleegyezését megkapta — 15 éves korában bevonult kisszeminaristának. Onnét került át aztán Saint-Fleurbe, ahol befejezte tanulmányait, és pappá szentelték 1863 májusában. Kilencéves lelkipásztorkodás után megbizonyosodott afelől, hogy eddig még csak kisujját adta oda, holott Krisztusnak az egész karjára van szüksége. Felvételét kérte a Pauban működő jezsuita noviciátusba, és 35 évesen nekilátott a sok pelyhedző állá között, hogy Ignác atyánk útmutatásai alapján felajánlja az Úrnak teljes szabadságát, emlékezetét, értelmét és egész akaratát. Hogy már ne ő legyen, hanem Krisztus éljen őbenne.

1875. szeptember 26-án aztán egyik szeme sírt, s a másik nevetett, mikor a madagaszkári partokat megcélzó hajó fedélzetére lépett. Könnyezett, mert el kellett búcsúznia azoktól, akiket nagyon szeretett. De szerettei előbb-utóbb úgyis eltűntek volna a temetőben emberi szemei előtt. . . Nevetett: Ahogy a gyerek is csillogó szemekkel szalad az őt nagyon szeretők kitárt karjai felé, úgy őt is határtalan öröm töltötte el, hogy annak siethet elébe, akivel egyszer mindenki találkozik: a határtalan Isten elé. Hajóútjánál azonban hosszabb időbe telt, míg szót tudott érteni híveivel, akiket szolgált, az idegen szavak ugyanis kissé nehezen találtak már szállásra fejében. Még szerencse, hogy Krisztus Urunk sokkal nagyobb hangsúlyt helyezett a cselekedeteinkkel való tanításra. Ambohimandrosói káplánkodását kénytelen volt 1883-ban a tábori papsággal felcserélni, mivel a bennszülöttek és a francia gyarmatosítók között háborúskodás tört ki.

Miután többé-kevésbé helyreállt a béke, kinevezték plébánosnak, és elkezdődött életének egy igen áldásos tízéves korszaka. A gaz- gasági és oktatási ügyeken túl sokat tett a leprásokért is. Róla is azt mondták: mindenkinek mindene lett. Magából indult ki, és ezért bízott abban, hogy az újból nyugtalankodó bennszülött csapatok nem a franciát, hanem a mindenkit szerető jó embert látják majd benne.