A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
62 Február 27 - NAGYBÖJT MÁSODIK VASÁRNAPJA SZABADÍTÓ ISTEN Olvasmányok: Tér 15,5—12,17—18: Isten szövetséget köt, és a rabság utánra szabadságot ígér népének; előképe ez az igazi szövetségnek és Isten fiai igazi szabadságának. Fii 3,17-4,1: „A mi hazánk a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is.” Lk 8,28-36: Jézus megszabadítja, meggyógyítja a megszállott embert. /A vasárnapi evangélium: Lk 9,28-36: „Míg imádkozott, teljesen átváltozott; ruhája fehér lett és ragyogó.” A szerk./ „Az új és örök szövetség” véréről hallunk minden szentmisében. Vándorló, bolyongó népének ígért az Úr a fogság és gyötrelmek utánra új hazát, szabadulást. Nem mert ők jók voltak és rászolgáltak. Hanem mert a mi Istenünk Szabadító és Üdvözítő Isten. A választott nép sorsa és az Ábrahámmal (akkor még csak Ábrám volt a neve) kötött szövetség előképe volt Isten népe sorsának és az igazi „felszabadító hadjáratnak”, amikor legyőzte a bűnt, és elhozta az életet. Mint a kelepcébe, a hurokra került madár, szenvedélyei és bűnei rabja az ember. ,,Mindenki rab, atyám?” - kérdezte a kis Jancsi fráterjelölt, mikor a tapasztalt szerzetes a kevélység, a gőg, az ételital és a többi szenvedély rabjait mutatta neki a sokadalomban. „Mindenki” — volt a szomorú válasz. „De mi, az Isten rabjai, már a lelki felszabadulás útján járunk.” ★ ★ ★ A gonosztól megszállott, dühöngő ember Lukács evangéliumában igazi példája, igazi képe a mai kornak Meztelen, dühöngő, erőszakos, és baj van a tudatával. Miután a bűn minden sarában, szeny- nyében megmártotta magát, és dühöngő vadkan módjára feldúlta a maga és mások lelki békéjét, a sertésekbe vágyik Azután romlásába rohan. Ezekről írja Szent Pál Filippiben lakó kedves híveinek, hogy úgy élnek, mint a Krisztus keresztjének ellenségei. „ Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra van, s eszüket földi dolgokon járatják.” (3,20) ★ ★ ★ A sivatagban, pusztában vándorló és a mérges kígyóktól megsebzett népnek a keresztfa előképére kellett feltekinteni, hogy sebeikből gyógyuljanak. A sakálok és más vadállatok üvöltésére álmából felriasztott népnek a szent sátor felé kellett tekintenie, hogy a világító tűzoszlopot lássa, Isten oltalmazó jelenlétének jelképét — a kemény úton,a súlyos batyuk, terhek alatt roskadozva a fényes felhőre, mely ott ragyogott a szövetség szekrénye fölött. Az út nehéz, a teher
