A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
518 — Jegyző uram — szólalt meg végre —, bizonyára olvasta, hogy Kant Emanuel, a híres német filozófus, megkülönbözette a tiszta észt a praktikus észtől? — Ez az! — helyeselte a lőcsfalvi pap. — Isten mindentudó, és mégis külön kiemeli a teológia, hogy végtelenül b öl c s. Es ez kettő. Más atudós ember, és más a bölcs ember. Lehet valaki tudós, és a bölcsesség hiányzik belőle. Emlékszem egy pesti egyetemi tanárra, akinek a feje valóságos lexikon volt, és egyik nap a villamoson mégis mindenki rajra mosolygott, amikor látták, hogy a bal lábán van a jobb cipő, és a jobb lábán van a bal cipő.. . Tudós volt, de mafla. — Ez az - kontrázott hozzá a kormányzó úr. - A bíró legyen okos, bölcs ember. A jegyző pedig legyen a törvény tudósa, akkora község kocsija zökkenés nélkül halad.. . — Ritka az olyan ember — jegyezte meg a pap —, akiben a kettő harmonikusan egyesül, akinek az esze is éles és jól pallérozott, s ugyanakkor okos és bölcs ember is. Mikor az észt osztogatták, az egyik a tiszta észből markolt többet, a másik meg a bölcsességből. — Szerintem — szólt bele a kormányzó úr — attól függ, kinek mi a feladata. Van olyan feladat, amihez tudomány kell. Van, amihez bölcsesség kell. Van, amihez a kettő szerencsés vegyülése kell. Példának okáért a mi falunkban: a jegyző, orvos, tanító, gazdász legyen képzett a maga szakmájában. Tudja, amit tudnia kell. A bíró viszont legyen okos, bölcs ember, aki ha összetéveszti is az allegóriát a filagó- riával, de bölcsen tud dönteni, tekintetbe véve a tekintetbe veendőket. . . A plébános pedig legyen képzett, tanult az isteni tudományokban, de ugyanakkor bölcs és okos ember is az emberi viszonyok kezelésében. Hát erre az érvelésre a jegyző beadta a derekát. — Éljen! Igaza van a kormányzó úrnak! Erre aztán inni is kell! Nagyot koccintottak a híres vita befejezésére, melyben eldöntötték a tiszta ész és a praktikus ész egymáshoz és az emberi élethez való viszonyát. A világiak elsőrendű és közvetlen feladata nem az, hogy megteremtsék és fejlesszék az egyházi közösséget; ez a lelkipásztorok sajátos szerepe. A világiak arra vannak, hogy működésbe állítsanak minden keresztényi és evangéliumi lehetőséget arra, hogy jelen legyenek és tevékenyek legyenek a világ ügyeiben. Evangelii nuntiandi, 73.
