A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
508 evangélium — jóllehet teológiailag elmélyíti Krisztus titkát és üdvösségművét — nem kevésbé konkrét, „történeti”, mint a másik három evangélium. Ez is az ősi igehirdetést tükrözi: a feltámadott Üdvözítőbe vetett hitet tárja fel, és hitre szólít. János is ismerte a szinoptikus hagyományt, még ha nem is használta az írott evangéliumokat. Sokban kiegészíti a szinoptikusokat: előszeretettel és hosszan beszél olyan tényekről, csodákról, amelyeknek szimbolikus jelentésük is van. János evangéliumát úgy tekinthetjük, mint az evangéliumi hagyomány végső kivirágzását. Az egyes evangéliumok sajátos jellegének, céljának figyelembe vételén túl az olvasáskor nézzük meg a katolikus Bibüa magyarázó jegyzeteit is. Bizonyos elemi ismeretek (kor, szokások, történelmi vagy helyrajzi utalások, az ószövetség ismerete stb.) elengedhetetlenek a szó szerinti értelem feltárásához is. De ezenkívül a keresztény hagyomány ismeri az Újszövetség lelki olvasását is. Ez az olvasás — a lelki értelem megragadása — rávilágít arra, hogy mit mond nekem itt és most az evangélium, mit kell tennem, hogy Jézus követője legyek. Ez az Örömhír aktualizálása a hitben. Például: minden ember beteg, megbénult a bűntől. Jézus, aki elveszi a világ bűneit, nekem is azt mondja, amit a kafarnaumi bénának (Mk 2,1 — 12): „Bűneid meg vannak bocsátva.” Manapság a szakemberek más szemszögből is olvassák az evangéliumokat: pl. társadalmi-politikai, pszichoanalitikus, strukturalista stb. „olvasásokról” beszélnek. Az ilyen szakszerű elemzéseknek is megvan a létjogosultságuk. De a hivő ember nem reked meg e részleges szempontoknál. A katolikus keresztény igazodik a jelenlegi egyház értelmezéséhez, még ha tudja is, hogy a Lélek mindenkihez sajátosan szól az írásokon keresztül. Minden nemzedék a maga módján (emberi problémái és kora kultúrája összefüggésében) újat fedez fel az emberi szóba testesült Isten Szavában; a Szentírás kimeríthetetlen gazdagságából folyton- folyvást régit és újat hoz elő. Orbán Miklós A MÉCSES Két tenyerébe fogja arcát, mintha valamit látni sem tudna. Szemét is behunyja, de hiába akarja maga köré állítani a kémiai labor asztalait, másra kell gondolnia. Pedig éppen arra a másra nem akar gondolni. Kigombolja a kabátját, nem mintha melege volna. Inkább úgy,
