A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
500 Ö is ott volt az esküvőn. Nem hiszem, hogy nagy örömmel. E- gyik unokanővérem megkérdezte, hogy mivel foglalkozik „ott Pesten". Emlékszem, ezt felelte: „költészettel." Falusi unokanővérem zavarba esett, és ilyen zavart hangon válaszolta: „az is szép foglalkozás lehet." Babits Mihály mosolygott, azzal a sokszor messziről jött, szinte fájdalmas mosolyával. Tetejébe még valaki előrángatott — gondolom, Anyám —, és bemutattak neki. „Na, mit gondolnak rólam a jezsuiták?" — kérdezte ingerkedő nevetéssel. „Nem tudom" — hebegtem. De igaz, Tüli Alajos, a magyar irodalom tanára bemagoltatta velünk a Dante-triló- gia Babits-fordításának Pokol-feliratát. Egy pillanatra rám vetődött Babits Mihály koromfekete szeme, és ezek a szemek nem kis meglepődést, szinte megrökönyödést mutattak. Valaki megint - lehet, hogy Anyám? — rám szólt, hogy ha meg kellett tanulnom, hát szavaljam el. Semmit se utáltam gyerekkoromban jobban, mint az ilyen rám parancsolt szereplést. Úgy emlékszem, hogy azért — töredékében legalább — elhebegtem a Dante-fordítás Pokol-feliratát: Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökké állok. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. El tudom képzelni, milyen lehetett ez a rám erőltetett szavalás. Azt azonban láttam, hogy Babits Mihályt meglepte: pécsi jezsuita tanárom bemagoltatta velem az ő nagyhírű fordításának egyik legfontosabb részletét! Hetedikes gimnazista lehettem, amikor konviktusi felügyelőm, Koch István — filozófia után és teológia előtt a jezsuiták néhány próbaévre diákok közé csapták növendékeiket — hátrahívott magához, és mikor felügyelőkatedrája alá álltam, előhúzott egy könyvet, rámutatott: „Ezt a rokonod, Babits Mihály fordította, Amor Sanctus a neve. Tudsz erről a könyvről?" Válaszul azt mondtam, hogy ez a rokonság csak magyar rokonság, és riem sokat tudok Babits Mihályról, nővérem férjének a bátyjáról. Csak azt, hogy író, költő, a Nyugat szerkesztője, és elég híres embernek tartják irodalmi körökben.
