A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-10-01 / 10. szám

nek birodalmadon belül. S ilyen vidék — a Te nagyságodról alkotott elképzelésem szerint — nem sok van, s azok se nagyon vigasztalók, és kivált a házasság nem ilyen.” (259.) - Persze Kafka házassági kudarcainak más oka is volt, nevezetesen a szexualitásról alkotott szinte manicheista felfogása. De ebbe is belejátszott apja, illetve a helytelen kamaszkori „felvilágosítás”.

A zsidó hittel szembeni állásfoglalását is apja magatartásával magyarázza. Gyermekkorában a vallás előírásait (templom,böjt) nemigen tartotta meg; bűntudatot érzett azért, hogy ezáltal apjával szemben igazságtalan. Fiatalemberként látta apja közömbösségét; tehát mivel ő nem mutatott példát, szavának már nem volt súlya, amikor a vallás gyakorlataira intette. Később rájött, hogy apja gyermekkorából magával hozott valami zsidó tudatot a gettószerű faluközösségből, elfogadta a zsidó középosztály bizonyos nézeteit, de ezeket az ifjúkori élményeket nem tudta átruházni a fiára: hogyan értethette volna meg fiával annak a néhány semmiségnek az értékét, amelyeket maga is közönnyel hajtott végre, és amelyeknek a saját szemében sem volt értékük. És ott volt az Apa rettegett lénye! Minden bizonnyal Franz az apa képét rávetítette Istenre; és e zsarnok Istent nem volt hajlandó elfogadni.

Charles Moeller Kafka műveinek — a Napló, a Levél Apámhoz és a Levelek Milénához (Kafka egyik szerelme) — elemzése alapján leszögezi: „. . .ezek az írások nyilvánvalóvá teszik, hogy a faji és politikai háttér ugyan végtelenül fontosabb, semmint korábban hitték, de csak a kiindulópontot alkotják, valami titokzatosan eleve elrendelt keretet, amelyben kifejeződik Kafka egyedülálló, személyes és tragikus tapasztalata. Ezek a szövegek megmutatják, hogy Kafka számára „az ígéret földje” nem valami „másvilág”, valami vallási túlvilág, hanem itt a földön van: Kafka „messianizmusa” evilági; ha lendülete vallásos is, tárgya nem az; hacsak a következő értelemben nem: egy zsidó számára a föld, a család, a gyermekek, egyszóval a „nomád” (bolygó ember) belegyökerezése valami „ígéret-földbe” szent valóság. Más szóval: az apa képe rávetíti árnyékát Prága városára, amely középkori bájában szunnyad, és az Osztrák-Magyar Monarchiára, de főleg az elszigetelődés és a magány konstellációját rajzolja ki, szemben a vágyott, de elérhetetlen ígéret-földjével. Kafka maga ezt így fejezte ki: „A zsidó sehol sem idegen és sehol sem asszimilált.. .” (Littérature du XXe siécle et christianisme, III. kötet, 1965, 202—203.)

Kafka mint író kezdetben az expresszionizmust követte, de — főleg 1914-től —teljes fordulatot vett. Végeredményben jóval az újabb nihilista egzisztencializmus előtt Rilke és Valéry nihilizmusa felé tájékozódott. Kirkegaard a háború végén hatással volt rá, de a dán filozófus szétoldott kereszténysége csak gyökeres kétségbeesés felé hajtotta

473