A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-10-01 / 10. szám

470 Az első az iskolás évekből. Tanítójuk igen szigorú és kemény kezű em­ber volt. Nemcsak egyedeket, hanem az egész osztályt is sokszor ke­ményen megbüntette az elkövetett csínyekért. Egyik alkalommal szigorúsága valósággal fellázította az osztályt. A tábla megfordítható volt tengelyes állványán. Tiszta felével nézett az osztály felé. Tanítás közben a tanító úr teleírta már, és hogy foly­tassa, megfordította tengelyén a táblát. Hát ahogy megfordítja, ez állt a másik oldalán: ,,A mi tanítónk egy vadállat!!!!” No, jött erre a vallatások sora, büntetés, fenyegetés. Ki volt? Ki csinálta?! Álljon fel. . . különben. . . A gyerkőcökbe belefagyott a lélek. Ki tudja, dühében mire lesz képes a tanító úr? Végre, hogy az osztályt megmentse, Baráth Andris felállt. De nem szólt egy szót sem. Csak állt. — Te voltál, te gazember? — kiáltotta a tanító úr. — Idegye- re, te kötnivaló. . .! — Alaposan elfenekelte. Iskola után büntetésből bezárta az osztályba. Már akkor hajlandó volt szenvedni is, hogy az osztályt meg­mentse. A második eset fiatal legény korából. Ez is igen emlékezetes. A Zala patak megáradt a sok esőtől. Ilyenkor veszedelmes volt, mert sok örvény keletkezett a vízsodrásban. De a gyerkőcöket semmi sem tartotta vissza, hogy fürödjenek benne. . . A Bogy a fiút elkapta az örvény, és eltűnt a feje a sodródó víz­tömegben. A többi gyerek megdermedt. Várták, hogy a feje ismét fel­bukkan a vízben, de bizony az nem jött fel újra. Arra Baráth Andris utánaugrott. Felhozta a fuldokló Bogya gyereket, míg a többiek el­kapták tőle. De a nagy izgalom és erőlködés úgy látszik, kimerítette, mert most ő bukott alá, és eltűnt a vízben. De senki sem mert utána menni. Végtelennek tűnő pillanatok . . . Végre feljött a felszínre, és fáradtan kiúszott, míg a sekélyest el nem érte, és fáradtan gázolt ki a partra, ahol összerogyott. Úgy vitték haza a többiek. De ez is mu­tatja, hogy ha mások megmentéséről volt szó, nem habozott. .. * * * Sokszor megállt a temetőben fejfájánál a lőcsfalvi pap. Imád­kozott érte. Mindig úgy érezte, hogy egy önfeláldozó hőst tisztel meg benne látogatásával és imájával.

Next

/
Thumbnails
Contents