A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-10-01 / 10. szám

439

Az egyházi év vége felé közeledünk. A végső nagy igazságok hónapja felé, amikor halottaink emléke, a szentek dicsősége arra intenek minket is: készen legyünk Krisztus Király nagy napjára, amikor majd az igazság mérlegére teszik életünket.

Szeretnénk azzal a reménnyel és bizalommal indulni a nagy útra, mellyel Szent Pál lemérte az utat, és felmérte pályafutása értékét: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája, amelyet azon a napon megad nekem az Or, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel váiják eljövetelét.”

Ha nem is ilyen sikeres és nem is ilyen érdemdús a mi pályafutásunk, a két másik szentírási szakasz minket is reménnyel tölthet el. Kezünkben az ima fegyvere, és árvaságunkban, nyomorunkban, a gőgösök dölyfe és az erőszakosok gonoszsága közepette is azzal biztatjuk magunkat, hogy az Űr „nem utasítja el az árva könyörgését”.

„A nyomorgók jajszava áthat a felhőkön. Es az Űr nem késik: Türelmes hozzájuk ...” Igen, ez a „nagyiigalmú és hosszan türelmes” Isten a mi reményünk.

Csak soha ne álljon oda a vallásos, az imádságos ember a nagy és igazságos Isten elé farizeusi magatartással és jótettei fitogtatásával. „Mid van, amit nem kaptál? És ha kaptad, miért hivalkodsz vele? Minden jó adomány felülről van, a Világosság Atyjától.”

Van, sajnos, ami sajátos, ami a miénk az életünkben. Jól tudta ezt a szegény vámos. Azért nem tolta magát előre. Azért nem kezdte saját érdemeit előszámlálni. Megállt hátul és a mellét verte. „Térden- állva legnagyobb az ember”, mert akkor tudja, milyen kicsiny a nagy Isten előtt. Mellünket verve vagyunk és leszünk igaz emberek, akik megigazulva az irgalom és a bocsánat békéjével térhetünk haza, mert „a megtört, megalázott szívet, ó, Isten, nem veted meg”. Micsoda ö- rök pedagógia ilyen mélységesen emberi magatartás, hogy a közösségi szentmise előtt pap és hivő, gyermek és szülő, kisdedek és aggastyánok gyónjuk, bevalljuk, megvalljuk Istennek és egymásnak, hogy Isten előtt, itt a mi közösségünkben is gyarló, bűnbánó emberek vannak jelen. Akik rászorulnak az ö és egymás irgalmára, az Isten és egymás szeretetére. A Megváltó és az ember bocsánatára.

★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★■fr*